Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Táj és település - Tóth Ferenc: Vízi élet - Homokkitermelés
Tóth Ferenc A homokkitermelés nélkülözhetetlen eszköze volt a maguk készítette ladik, ami a halászokénál magasabb és hosszabb volt, legalább két-két és fél köbméter homokra tervezték. Marczika József és Gacsi János különösen jó ladikot készítettek. Juhász Györgyé 2,65, Marczika Sándoré 1,8 köbméter homok befogadására volt alkalmas, 30-35 q terhelést kellett bírniuk. A ladikkészítéshez nyolcvan centiméter magas állványt készítettek, a fenekét ezen állították össze. Az egycolos fenyőfadeszkákat összegyalulták, erre állították a deszkákat összefogó burkonyokat. A hét-hét és fél méter hosszú homokos ladik tíz burkonyos volt. Ez a ladik formáját megadó, fölfelé szélesedő U alakú váz 3x3 colos keresztmetszetű, fűrészelt akácfából készült. Ehhez szegezték a fenék- és az oldaldeszkákat. A burkony fekvő és oldalsó darabjait összecsapolták és megvasalták; egymáshoz csatlakozó sarkait kifűrészelték, hogy a homokból kicsurgó víz a ladik elejére vagy végére tovább folyhasson. A burkonyok állítását a középsővel kezdték. Ahogy szűkült a ladik, egyre kisebb burkonyokat raktak. Amikor az oldaldeszkák is föl voltak szögelve, elkészítették akácfából a 20x20 cm-es orr- és fartőkét. Ennek alsó részét kivésték, fület is vájtak rajta. Ekkor forró vízzel a fenékdeszkákat meglocsolták, egy ember a fenék közepébe állt, kettő pedig kötéllel hajlította. Addig erőltették, míg a fenék az orrtő füle alá be nem akadt. Az oldalát hurokkal, kötéllel húzták. Az oldalára fölül erősítésül habdészkát szegeztek, hullámzáskor ez verte vissza a vizet. Az így elkészült ladikot fenékkel fölfelé fordítva leeresztették a földre. Az összeillesztett deszkákat régen mohával tömítették. Szikével ferde nyílásokat vágtak, ebbe favésővel verték bele a mohát. A legjobb mohát a kiszombori nádas tövénél szedték. A tömítést keményfából faragott, másfél cm széles sínvesszővel zárták le, amit bádogból hajlított, U alakú iszkábával rögzítettek. Később kóccal és ronggyal tömítettek, amit horganyzott bádogszalagokkal varrtak le. A ladikot kívül kátránnyal tartósították. Belől nem kenték be, mert kétoldalú kátrányozással a deszka begyulladt volna. A ladik fenekét bedeszkázták, a burkonyokra hombárdeszkákat szabtak. Ez a vizet leeresztette, de a homokot nem. A ladik feneke úgy volt hajlítva, hogy a burkonyok sarkainál a víz a hajtáshoz folyt, itt állt a homok kitermelője. Az összegyűlt vizet vaslapáttal hányták ki. Minden ladikhoz tartozott két evező, ez kőris- vagy akácfából készült, nyele kézhez álló mankóban végződött. A kereskedelemben forgalmazott nyeles vaslapátból is kettőre volt szükség. A homok kitermelésekor a ladikot karóhoz láncolták. Az volt ám a tudomány, megállni a sebes vízen, és közben a homokba, agyagba beleszúrni a háromnégy méter hosszú akáckarót! A víz folyása irányában mozgatva nyomták le, 18
