Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Társadalom és családélet - Markos Gyöngyi: Az apátfalvi gyermek - A gyermekek az ünnepeken, népszokásokban
Az apátfalvi gyermek többet, az ismeretlenebb gyerekek kevesebbet kaptak. A gyerekeknek juttatott húsvéti piros tojás festése is szokásba volt, de nem díszítették különösebben.”48 Húsvét másnapján - nem általános szokásként - ismert volt Apátfalván az asszonyok locsolkodása. Ennek nyoma a '20-as években még megfigyelhető volt: kislányok locsolták meg a fiúkat. Márk-nap (április 25.] volt Apátfalván a búzaszentelés napja. A gyerekek is részt vettek a körmenetben, all. világháborúig tanítási szünet volt ezen a napon. Apátfalván is szokás volt a lányok pünkösdölése. Házról-házra ment három pár, és énekelte a pünkösdölő dalt. A háziaktól süteményt és pénzt kaptak.49 Iskolás gyerekek részére rendezték a majálist. Szent Iván-naphoz (június 24.) fűződő szokásokat részletesen írja le Szigeti György a már idézett tanulmányban: „A nyári napfordulón Apátfalván is szokásban volt egészen a II. világháborúig szentiványí tüzet gyújtani és ugrálni. A faluban utcasarkokon, a töltés tetején, tanyán pedig két tanyasor között sima helyen, leginkább dűlőúton gyújtottak tüzet, ahova mindkét tanyasorból kijöttek a felnőttek is, de főleg a gyerekek egy-egy tűzhöz, néha 20-25-en is. A tüzet leginkább szárízikbő\ és venyigéből rakták, de sokszor tettek rá szalmát is. A tüzet azért ugrálták, hogy rühesek vagy tetvesek ne legyenek. A parázsra néha azért is ráugrottak egy kicsit, hogy ne legyen vaktetűs a lábuk. A vaktetű az volt, amikor télen megcsípte valakinek a fagy a lábát és az azt következő télen a hideg hatására erősen viszketve kiújult. Néha az idősebbek is ugrottak egyet-egyet. Még a karonülő gyerekkel is ugrottak a szülei, amikor már nem volt olyan nagy a tűz. Mezítláb ugrottak mindig, és nagyot sivalkodott az, aki parázsra vagy szikrára ugrott. A legénykék és az anyjuk még azt is figyelték, hogy melyik lány ugorja át a tüzet a legügyesebben. Ezen a napon szórták az asszonyok a gyerekeknek a szentiványi almát. [...] Már kora délután csapatokban szaladtak a gyerekek az utcán és bekiabáltak a házak udvarára: »Szórnak-e szentiványi almát?« [...] Az almát azzal a céllal szórták, hogy olyan bőség legyen gyümölcsből, hogy mindenkinek jusson. Este a szentiványi tűz körül is szórták az asszonyok az almát. Amikor a tűzug- rás szokása elmaradt, az almát még sokáig, egészen az 1950-es évek elejéig szórták. 48 Szigeti György 1986,198. 49 Részletesebben lásd Szigeti György 1986, 202-203; illetve JAM Adattára 464-75. 179
