Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Társadalom és családélet - Markos Gyöngyi: Az apátfalvi gyermek - Iskoláskor
Markos Gyöngyi Természetismeret „Apátfalván az iskolás gyerekeknek a környezet megismerésében nagy segítségére volt, hogy a legtöbb parasztembernek, a kevesebb földdel rendelkezőknek is nadrágszíj parcellái voltak a határban (már 6-7 hold föld is legalább ugyanannyi helyen): Püspökugar, Dáli ugar, Kákás ugar, Gyöpugar, Kis-járandó, Belezi ugar stb. A gyereknek az volt az igazi gyakorlati »környezetismeret«, amikor az egyik darabka földjükből a másikba vitték lóhajtónak. Ha Békába (Bökény pusztába) mentek, akkor Magyarcsanádon mentek keresztül. Abban a soknemzetiségű községben templomot is sokat láttak egymás közelében (gör. kel. román, gör. kel. szerb, róm. katolikus, református, baptista imaház). Mindez nagyon érdekes volt számukra Apátfalvához viszonyítva. Amikor vásár alkalmával bevitték Makóra kocsi pásztornak, akkor már a városi élettel is ismerkedett."33 A szabadban játszó vagy dolgozó gyermekek a természeti jelenségeket, az állatok viselkedését megfigyelték, s következtettek az egyes előjelekből. Az időjárás változásáról sok előjelet ismertek. Pl.: „Esső lesz, me nagyon hallatszik a kiscsanádi [Magyarcsanádi] harang!", „Borul mán a Bánáton, arúgyün az esső."35 36 Az apátfalvi gyermekek a vadon termő és a termesztett növényekből a játékszerek széles skáláját készítették, fogyasztották, illetve gyűjtötték teának. Az állatok világához is közel álltak. Játszottak csigával, szarvas-, katica-, cserebogárral. Környezetük állatait és madarait mondókáikba, énekeikbe beleszőtték. Munkába nevelés, gyermekmunka Apátfalván a gyermekek munkába való bevonását - mint már volt róla szó - természetesnek találták. A cél az volt, hogy a gyermek időben szokja a munkát, felnőtté válva dolgos ember legyen belőle. Ez a szemlélet uralkodott a jómódú gazda családoknál is. A gyermekek a legtöbb munkát a hétköznapokból, tapasztalásból sajátították el, hisz kis koruktól a szemük előtt zajlott az élet. Látták, próbálgatták, gyakorolták az egyes mozdulatokat. Ha valami nem sikerült, a szülők segítettek nekik. 35 Szigeti György 1987, 32. 36 Szigeti György 1987, 33. 168