Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)

Társadalom és családélet - Juhász Antal: A falu társadalma - Családtörténetek

A falu társadalma

Balázs és két lánya született: Krisztina és Julianna. Dédunokája közel 140 éve történt eseményeket idéz föl: „Dédöregapám 1863-ban, mikor az a nagy fagy volt, elhajtotta a birkákat Erdélybe. Mikor jött vissza, magával hozott egy román gyereket, Ardeleánnak hívták, adott neki egy pár birkát. Cigáját tartottak, aztán jött a merinó (...). Az ínség idején gyomorfájásra a pipacs bimbóját eszegették... Öregapámtól hallottam, hogy a levágott marha böndőjébe' fakérget találtak. Mert nem volt mező."

Antal Márton a Belez dűlőben épített tanyát és gyarapította birtokát, hiszen 1890-ben, 68 évesen a legtöbb adót fizetők listáján a 15. helyen virilis községi képviselő volt. Legkisebbik, Balázs nevű fia lett a gondviselője, aki ezért a részénél több földet örökölt. A családi emlékezet úgy tudja, hogy két lányát az 1870-es években rendesen „kistafírozta”, de földet nem adott nekik, így birtokát négy fia között osztotta meg.

Az apját gondviselő Antal Balázsra (1849-1916) unokái úgy emlékeznek, hogy nagy földszerző volt és együtt tartotta az egész családot. Felesége módos gazdacsalád szülötte: Sóki Garajkó Rozália (1854-1927). A Belez dűlői „öreg tanya” kilenc kilométerre feküdt a falutól. Birtoka kezdetben igen széttagoltan terült el a határban, ezért sok idő telt az egymástól távoli földek művelésével. Igyekezett tagosítani és elérte, hogy a belezi tanya körül, részben a szomszédos Nagyút dűlőben és a magyarcsanádi határban 60 kát. holdja volt együtt. Ez a birtoktest jutott József és István fiának. Legidősebb fiának a tanyája két kilométerre volt a falutól, a legfiatalabbnak pedig már tagosított földet vásárolt. Öt fiúgyermeket nevelt fel, fiait munkára, fegyelemre szoktatta. Emlegette: „Nem akarom, hogy az unokáim más tarlójára szoruljanak." Utódaira maradt egy másik szentenciája: „Úgy dolgozz, mintha örökké élnél és úgy imádkozz, mintha mindjárt meghalnál!" Fiai házasságkötésük után a családban maradtak, apjukkal együtt gazdálkodtak a családi birtokon. Egyik unokája így emlékezett: „Mikor öregapám betegeskedett és 1916-ban meghalt, akkor a gazdaság vezetése dajkámra hárult [...] Nagy teher volt ez, amíg apámat a háborúból föl nem mentették." Három nős fiuk: Márton, János és Mihály (a legfiatalabb) 1912-ben vált külön a családtól. Antal Márton az I. világháború első harcaiban az orosz fronton elesett, s miután felesége már nem élt, két árváját a nagyszülők visszavették a családba. Antal Balázs halála (1916) után Sóki nagyanyjuk- akit dajkámnak szólítottak - nevelte fel, utóbb gondviselőjével, István fiával együtt és engedte szárnyukra őket. „Dajkám unokáit is példás életre buzdította. Amikor még legénysorban voltak és bálokba jártak, akkor is gondja volt rájuk"- őrzi emlékét a családi hagyomány.

117