Lajkó Orsolya: „Cserepén ismerem, minemű fazék volt..." (Szeged, 2015)
Előszó
7 „CSEREPÉN ISMEREM, MINEMŰ FAZÉK VOLT...” ELŐSZÓ ELŐSZŐ Húsz évvel ezelőtt még meglepetést okozott volna, ha valaki régészként a 16-18. századi anyagi kultúra, azon belül is a kora újkori edényművesség és a népi kerámia összefüggéseiről ír könyvet. Európa más országaival (pl. Németország, Olaszország, Lengyelország) szemben Magyarországon nem bevett gyakorlat a régészeti forrásanyag 17-18. századi anyagi kultúravizsgálatokba való bevonása. Hosszú időn át, részben még ma is tartja magát az a nézet, hogy az írott forrásokban és képi ábrázolásokban bővelkedő újkorban nincs feladata a régésznek. E tudomány, módszereit tekintve, aligha vállalhat érdemi részt a korszak felderítésében. Elmozdulást e téren talán az utóbbi évtized eredményei hoztak. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, régészeti módszerekkel olyan többletinformációk szerezhetők, melyek a történeti források részletes tanulmányozásával nem. A régészet korszakhatára mindjobban kitolódik. Még korábban „a mohácsi vészig” tartották „létjogosultnak az ásó tudományát”,1 mára hagyományosan 1686. évvel zárul a közép- és kora újkori régészeti kor. Időközben az egyetemeken a kora újkor régészete önálló tudományszakká nőtte ki magát. Megjelentek a téma kézikönyvei, doktori disszertációk sora született e témában, de még kevés, a 16-18. század edényművességét történeti fejlődésében vizsgáló, a kora újkori edénykultúra és a népi kerámiaművesség kapcsolatának feltárásával foglalkozó munka. A közreadott tanulmány e hiány részbeni enyhítésére törekszik.2 A kora újkori kerámia kutatásának szükségességét a korszak kerámiájának a magyar népi fazekasság történeti fejlődése szempontjából játszott alapvető szerepe is indokolja. A régészeti gyűjteményekbe ritkán kerül be 17-18. századi lelet a hagyományos kutatási keretek merevsége miatt. A néprajzi gyűjtések főként a 19-20. századi anyagra koncentrálnak, így gyakorlatilag több mint száz év edény kultúrája kimarad a kutatás látószögéből. A népi kerámia történeti előzményeinek feltárásában a régészettudomány szerepe vitathatatlan. A korabeli háztartások edénykészletének rekonstruálása, a fazekasság technikai színvonalát célzó kutatások aligha képzelhetők el a városi feltárások során felszínre hozott nagyszámú újkori kerámiaanyag vizsgálata nélkül. Ez a tudományág képes leginkább kihasználni a kerámiának azt az előnyös tulajdonságát, hogy az, töredékességében is jól kutatható. Cserepén ismerem minemü fazék volt... Az ásatási anyagok és a néprajzi gyűjteményekben őrzött tárgyak együttes tanulmányozása révén rekonstruálható teljességében a korszak edénymüvessége, a népi fazekasközpontok történeti fejlődése, a fazekasság jellege és színvonala, a termékszerkezet és a profilváltások. Ez a kerámiakutatás jövőbeni útja. 1 KOREK 1994, 181. 2 Az értekezés alapját a régészeti doktori disszertációm (ELTE Történettudományi Doktori Iskola Régészeti program) képezi (LAJKÓ 2007).
