Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

14. Bácskai Éva Szeged: Elrabolt ifjúság (A Radó csald történetéből)

a vészes időket. Bartos Gyula több családtagját is elveszítette a háborúban, ezért volt olyan megtört, és jólesett neki az érdeklődés. Azután megmutatta az utat Winterékhez a Rumbach utca irányába. Ő maga is arra tartott a Dob utca felé. Búcsúzóul még megölelték egymást, sikeres találkozást kívánva az elvesztett családtagjaikkal.

A Rumbach Sebestyén utcában, a már jól ismert házban, tárt kapu fogadta Radóékat, sőt szokatlan módon a folyosó, sőt még a lakás ajtaja is nyitva volt. Amint beléptek, a konyha irányában állt egy fejkendős, kötényes, sovány asszony. Megkérdezték tőle, hogy nem tudja-e, hogy hol laknak most a Winterék. Mire az asszony zokogva feléjük fordult: - Vica megjöttetek? Nem ismertek meg, én vagyok a Manci nagynénitek.

Mikor utoljára látták, egy megtermett nő volt, most egy csontváz zokogott a nyakukba borulva, alig ismertek rá. - Nincs többé Éva! - zokogott tovább.

A leánya Winter Éva, a legdrágább unokatestvér, akit Vica úgy imádott, meghalt, nincs többé, már sohasem láthatja kedves alakját, nem hallhatja vidám nevetését. 22 éves volt. Éppen valamiért kiszaladt az utcára, ott a németek elkapták, és a többi zsidóval együtt terelték az országúton. Beteg volt, ezért nem bírta a menetelést, összeesett, és rálőttek. Manci néni egyik ismerőse, aki szintén ott volt, a saját szemével látta. Zokogva siratták most mindannyian. - Ti legalább éltek, de mi van Alice-zal, Bandival? Manci néni sem hallott semmit felőlük. Ernő és Klári a gyerekkel élnek. Ők már bizonyára Szegeden vannak, mivel hamarabb útnak indultak.- Ne ölelgessetek - mondta Manci néni -, mert ruhatetűs vagyok, a fejtetőt már sikerült kiirtanom. Csodálkozott, hogy Radóéknak nincs tetvük. - Pesten mindenki tetves. Úgy mondta ezt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.- Hamarosan indulnunk kell Szegedre - szólt Géza.- Szó sincs róla! Itt maradtok egy ideig, majd főzök valami finomat nektek. De azért ne számítsatok valami fejedelmi ételre, mert nemigen lehet itt semmihez sem hozzájutni.

Manci néni ragaszkodott hozzá, hogy másnap, a felszabadulás utáni első május elsejét, a Hősök terén együtt ünnepeljék meg. Hihetetlen érzés volt ennyi viszontagság után, hogy ők ott öten, Nándor bácsi, Manci néni, Géza, Vica és Gyuri Pesten, a Hősök terén, hatalmas csinnadratta közepette, könnyes szemmel álltak a tribün előtt, lengették a zászlókat, és hallgatták a magyar himnuszt. Felejthetetlen pillanat volt. Azután a semmiből hirtelen ott termett egy rendezvényszervező, Gézához lépett és szólt:- Mit képzel maga? Itt áll kalapban? Vegye le azonnal a fejéről, vagy rögtön internálom!

Zsidók Szeged társadalmában

ooooooo^oooooooooooo 257