Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

13. Szántó T. Gábor: A pompeji katona

megállóval hamarabb, a Kossuth Lajos sugárútnál, amikor a villamos csengetett, hirtelen azt mondta:- Megfeledkeztem valamiről. Itt le kell szállnom - ugrott le a peronról. - Még fel kell szaladjak a nagynénémékhez! - kiáltotta már az úttestről, futásnak eredve, miközben szerencsére a villamos is csilingelt, és nekilódult. Veráék ugyan nem erre laktak, de ő elfutott a Gutenberg utca irányába. Még arra is ügyelt, nehogy arra induljon, amerre tényleg mennie kell, hogyha a férfi netán utána szaladna, megtévessze. A férfi kihajolt, mint aki kiáltani akar, de végül összeszorította az ajkait, és eltűnt a villamos belsejében.

Jancsi lihegve futott, csak néhány sarok után lassított le. Kifújta magát, úgy indult visszafelé a körútra. Már esteledett, lassú szél fújt a hátába. Nem volt még hideg, de borzongott, ahogy az izgalomtól és a futástól átizzadt inge a hátára hűlt. Dühöngött, hogy anyának igaza van: nem kell idegenekkel szóba állni. Ez olyan ember lehetett talán, akitől tartani kell. Igaz, tökmaggal kínálta, nem cukorral, anya meg mindig cukros bácsitól, vagy mi a fenétől óvja, de azért tényleg elég furcsán viselkedett.

Anya még nem ért haza, sejtette. Kártyanapja volt. A vacsorája ott várta kikészítve a kredencen. Mire megcsinálja a leckéjét és megfürdik, anya is itthon lesz. Azért csak sikerült bejutni a meccsre! - gondolta büszkén nézegetve új frizuráját a tükörben. Háta mögött a bekeretezett családi fényképet is látta, amin ott ült apa és anya közt, kiskorában. Apa elegánsan, mellényes öltönyben, haja hátrafésülve, brillantintól csillogott.

(Részlet egy készülő regényből)

236 <x>o<x>oo<x><x><><xxx>o<><x>

Zsidók Szeged társadalmában