Zsidók Szeged társadalmában (Szeged, 2014)

13. Szántó T. Gábor: A pompeji katona

- igen?- Bácsi, kérem... - kezdte Jancsi a torkát köszörülve. - Bevinne? Egyedül vagyok... - Nem tudta kimondani, hogy nincs pénze.

A férfi végigmérte, mintha csak az öltözékéből akarna következtetni, kiféle. Jancsi tudta, hogy rendezett a ruhája, ha kicsit piszkos is a délelőtti iskolai hempergéstől, a haja frissen nyírt, csillog a brillantintól, de azért izgult, milyen benyomást kelt.- Nincs pénzed, mi? - kérdezte a férfi, de nem várta meg a választ. - Ha lenne, nyilván nem mondanád. Na, gyere! - sóhajtott, benyúlt a zsebébe, és vett neki egy jegyet.

Égett az arca a büszkeségtől, ahogy bevonultak. A férfi nem erőltette a beszélgetést, Jancsi csak ment utána, fel a lelátóra. Leült mellé, és bizonytalanul körülnézett. Grószt kereste a tekintetével. Már nem zavarta volna, ha meglátják őt.

Elkezdődött a meccs. Lanyhán, unottan passzolgattak a hazaiak, mintha csak most melegítenének, a vendég Debrecen játékosai pedig a saját tizenhatosuk és a felező vonal között tömörültek, nem kockáztattak. Egy-egy szabálytalan szerelésnél hallatszott csak füttyszó vagy kiabálás. Jancsi örült, hogy nézheti a játékot, mégis feszélyezte a helyzet. Furcsállta, hogy meghívója kifizette a jegyét, de nem szól hozzá egy szót sem.

Unalmas mérkőzés volt, az első félidőben nem is esett gól. Akadt néhány szép elfutás a széleken, amikor kitámadott a Debrecen, egy éles beadás a szögletzászlótól, amit kapufára fejelt a vendégcsapat csatára, és egy nagy gólhelyzet a másik oldalon, amit a kapus szögletre tornázott, egyébként semmi. A férfi nem szólt, legfeljebb néha csóválta a fejét, és köpködte a tökmag héját, ám ennél az utóbbi helyzetnél felbolydult az egész közönség. Ő is izgatottan nézett Jancsira. Még egyszer megkérdezte, kér-e tökmagot, és Jancsi ezúttal elfogadott egy fél marékkal.- Hogy hívnak? - kérdezte. Jancsi megmondta a nevét, de a férfi nem mondta a sajátját.- Menj csak oda nyugodtan a haverjaidhoz - mondta neki. - Nem kell azért itt ülnöd velem, mert behoztalak.- Nincsenek itt haverjaim - rázta a fejét Jancsi, azután eszébe jutott Grósz.

Füllentett, gondolta, de ez nem számít. Nem akart odamenni hozzájuk. Eszébe jutott, hogy talán a férfi szeretné, ha elmenne, csak így adja finoman a tudtára. Mint amikor anya küldi el, ha a barátjával, vagy a barátnőivel olyasmiről szeretnének beszélni, amiről úgy gondolja, hogy nem rá tartozik. Akkor azt szokta kérdezni, nincs-e kedve lemenni, játszani a haverokkal. Lehet, hogy ez is el akarja küldeni? De hát miért? Nem mondott, vagy tett semmi olyasmit, ami zavarhatná. Meg se szólal, akárcsak ő.

234 000<XXX>0<XXXXX>0<XXX>0

Zsidók Szeged társadalmában