Bárkányi Ildikó (szerk.): Szöged hírös város ... : Állandó néprajzi kiállítás (Szeged, 2013)

KÉSES MESTERSÉG - „A szögedi papucsnak nincs párja"

fejjel készített magyar papucs, menyecskepapucs sajátossága volt, hogy a pár ugyanazon a papucsfán (kaptafán) készült, és csak viseléskor vált el, melyik a jobb és a ballábas. A kétértel­mű szólás: „a szegedi papucsnak nincs párja" is utal a lábbeli forgatás, cserélős voltára. Tápén az eljegyzéskor a gyűrű mel­lé fehér bársony fejű, hímzett jegypapucsot is adott ajándékba a vőlegény. A 20. század első felében divat volt, hogy a papucsot a vele együtt viselt ruha selyméből készíttették, ez volt a selyöm­papucs. A papucsot általában készen vették, de rendelésre, mér­ték után is készítették a mesterek. A papucsos műhely felszerelése egyszerű volt: az ablak közelé­ben helyezkedett el a deszkából emelt, 15-20 cm magas pódium, amelynek közepén állt a tőke és a háromlábú suszterszék. A szer- Musta számok: kalapács, ár, szöges doboz, tűtartó, kármentő, bicske, kerekítő, dörgölő, musta, harapófogó a tőkén hevertek. Falon, szögre akasztva tartotta a mester a keménypapírból kivágott talp-, fej-, padló-, oldalbür formákat. Állványon sorakoztak a papucsfák (kaptafák) és a térddeszka, vagy szabódeszka. A fej bőség szabá­lyozására hovályt (lapos, hosszúkás, nyelv alakú fa, két vége kis­sé felhajló) és csaptatót (ék alakú fadarab) használtak. Fiókban, a pódium alatt tartották fasarkokat (stekli) és a talp merevítésére szolgáló svábokat. A papucs készítése a szabással kezdődött. A fej, a talp és az úgy­nevezett padlónak (talpbélés) való bőr kiszabását szabódeszkán, papírsablon mellett, a bicskének nevezett, éles szerszámmal vé­gezték. A kivágott részeket beszegték. Ezután elkészítették a pa­pucsfejet, melyet beleragasztott papírral tettek szilárdabbá, majd Kerekszék felragasztották az oldalbőröket. A talpalás volt a legkényesebb munka: a talpbőrt és a fejbőrt a fonákján összevarrták, úgy, hogy a fej egy része, a szárny szabadon maradjon. Az összevarrt része­ket kifordították és a megfelelő nagyságú kaptafára, papucsfára húzták. A fej bőségét a papucsfa és a fejbőr közé csúsztatott ho­vállyal és a csaptatóval szabályozták. Ezután csirizzel felragasz­tották a talpra a duplázt(a talp formájához igazodó keménypapír közbélés), majd erre a padlót (bőr talpbélés). Hogy a ragasztás egyenletes legyen, a talpat tömör rézből való mustával ütögették. A padlóba tömőfával disznószőrt tömtek, hogy ruganyosabb le­gyen. Ha ez készen volt, a fej szabadon hagyott részét, a szárnyat bekötötték a talp és a padló közé. A papucs bőrrel bevont sarkát, a steklit varrással erősítették a talpához. A magas sarok szegedi különlegesség, díszes varrásának neve: táncolás. A talpbőr iga­Törökpapucs, menyecske­papucs, jegypapucs

Next

/
Oldalképek
Tartalom