Bárkányi Ildikó (szerk.): Szöged hírös város ... : Állandó néprajzi kiállítás (Szeged, 2013)

A PARASZTI GAZDÁLKODÁS - Földművelés

28 Nyomtatás A 19. század végén Szeged határában csupán három gőzerővel hajtatott cséplőgép, illetve három, járgányos cséplőszekrény működött. Az első világháború előtt azonban már 61 cséplőgarnitúra volt. A cséplőgépek megjelenése előtt a gabonát nyomtatták. A nyomtatás a tanyaudvaron, szikföldből készült szérűn vagy a tanya közelében lévő gyepes részen történt. A lekeményített, fellocsolt szérű átmérője kb. 10-12 méter volt. Az ágyazást keleti irányból nyugatnak haladva, két-három ember végezte. A kévéket kioldották, így szinte egybeolvadt az egész ágyás. Hét-tíz keresztet raktak egy ágyásba. Lovakkal nyomtattak. A lóhajtó az ágyás közepére állt, a lovak körbe-körbejártak. Ha két lóval nyomtattak, akkor azokat egymás mellé kötötték. A harmadik vagy negyedik ló utánuk ment egyedül vagy párban. Száraz időben is legalább 8-10 óra kellett ahhoz, hogy egy ágyás kimenjen. Nyomtatás közben kétszer kellett fordítani. A második fordítást követte a szalmázás. Leszedték a szalmát és az ágyást addig járatták, míg az alulra került kalászokból is ki nem pörgött a szem. Ha nem fújt a szél, az elnyomtatott gabonát a szérű szélére söpörték, és készítették a következő ágyást. Előfordult, hogy három-négynapi nyomtatás eredménye is a szérűn maradt. Amikor a szél föltámadt, falapátokkal magasra dobálták a szemetes gabonát. Egy fő - általában fiatal lány vagy fiú - pedig fölözött, vékony nyélre erősített kis seprűvel söpörte le a kiválasztódott polyvát a magról. A szegedi tanyákon a 20. század elejéig nyomtattak. A lóval tapostatott, nyomtatott szalmát favillákkal rakták rudasba. A tiszta gabonát őrlésig kenderzsákokban tartották a padláson vagy a hombárban. A kapásnövények közül a kukorica termelése volt a legjelentősebb.