Bárkányi Ildikó (szerk.): Szöged hírös város ... : Állandó néprajzi kiállítás (Szeged, 2013)

A PARASZTI GAZDÁLKODÁS - Pásztorélet, állattartás

21 A sertéseket a városhoz közeli nyomásokon, a csürhejáráson tar- juhász tották. A közlegelőt mindazok használhatták, akik a kihajtott jószágokra kivetett fűbért megfizették. A 19. század második felében, a paraszti állattartásban a szar­vasmarhának volt a legnagyobb jelentősége. Szinte kizárólag a magyarfajta szürke marhát tenyésztették. A ridegtartás mellett is jól bírta a kemény teleket, és jobban átvészelte a fertőző be­tegségeket. Ennek köszönhető, hogy az országos átlaghoz viszo­nyítva, mintegy két évtizeddel később kezdődött a fajtaváltás, mely évtizedekig eltartott. A szegedi pásztorok a szarvasmarha együttesét baromnak, vagy falkának, az együtt legelő ökröket és tinókat csordának nevez­ték. A kiherélt bikaborjú neve tinó, miután a járomba - igavonásra be­tanították - ökörnek, igásökömek nevezték. Innen a mondás: „Ta­nulj tinó, ökör lesz belőled!" Tyúktojató kasok

Next

/
Oldalképek
Tartalom