Bárkányi Ildikó (szerk.): Szöged hírös város ... : Állandó néprajzi kiállítás (Szeged, 2013)

HALÁSZAT

Tapogató. Sekély vízben a halász maga előtt borította a vízfenékre, majd felső nyílásán át kiemelte a zsákmányt a vízbe. A kisebb ladikban helyet foglaló laftáros és a futosó a háló keskenyebb, parton járó végét a partra húzta, és kint maradt. A többiek az egész hálót a vízbe eresztették, majd a ladikon közelítve, szélesen kerítve a part felé húzták a nagyapacsot. A halászbokornak hat tagja volt: mestör, elsőlegény, pöckös, hálóvető, laftáros, futosó. A nagyhálóval egész héten a vízen jártak. Csak éjszaka dolgoztak, nappal gyékénnyel fedett kunyhóban pihentek. Ételük szalonna és paprikás volt. A kerítőháló egyszerűbb formája a kisháló vagy dögháló. 10-12 m hosszú, 2-3 m széles, a felső szélén parákkal, az alsón súlyokkal ellátott szerszám. Ketten kezelték. A laftoló vagy lapsoló szabályos téglalap alakú, 35-70 m hosszú, 10-14 m széles hálófajta. A háló felső szélén, a paráskötélen 10-14 cm-es fa úszó, para volt. Alsó részén ólomnehezékekkel súlyozott ínkötél húzta a meder aljára. Kezeléséhez 4-5 ember kellett. Mindkét apacsát a ladikok végéhez kötötték, nem partra húzták, hanem a vízen szedték ki a zsákmányt. A pirityháló kisebb volt, mint a laftoló, 20-26 m hosszú és 6 m mély. Kétféle hálóból építették, a közepébe kétszer annyi szemet kötöttek, mint a szélébe, így zsákszerű öble volt. A különféle méretű kerítőhálók a halastavak lehalászására ma is használatosak. A kishalászok szerszámai közül az emelőhálók közé tartozó viliik és az ollóháló a 20. század közepére teljesen kiveszett a használatból. A két meghajlított vesszőkávára szerelt emelihálót, vagy töszivöszi hálót a partról használták, főként alkalmi vagy orvhalászok. Csónakról, ladikról leeresztve használták a két, felül összeerősített, szétnyíló kávára erősített, szákszerü hálóval ellátott kecéket. A högyöskece végén cserép vagy csont Kishalászok pihenőhelye. 1900-as évek eleje