Temesváry Ferenc: A Móra Ferenc Múzeum Gyűjteményeinek militáriái, I. (Szeged, 2013)

III. RÉSZ-ZÁSZLÓK - 7. fejezet - Zászlók és zászlószalagok

__ Zászlók és zászlószalagok Reizner János múzeumigazgató, illetve adományozó a zászló részletes történetét is megörökíti az utókor számára. Az R.152/1884 leltári szám alatt az aláb­biakat olvashatjuk: „Zászló a Szegedi 1844 - 48. évi polgári őrseregtől. Fakult ripszselyemből. A rojtozat hiányzik. A széleket a két aranycsík között, színeha­gyott, eredetileg piros-fehér-zöld és gyertyaláng ala­kú festés övezi. Középen az egyik oldalon Magyaror­szág címere, a másikon Szűz Mária a kisded Jézussal. Csokros, kétágú selyemszalagja egyenként 109 cm hosszú és 6 cm széles, rajta keskeny ezüstrojttal. Az eredetileg három színű szalagon „A polgári őrsereg­nek - Bába Ágnes Május 16 1844" ezüstözött felírás­nak megfeketült nyomai. E zászló 1869-ben a Fodor és Kossuth utcák sarkán lévő telken, Kohlmann kék­festő által eszközölt építkezés alkalmával az emész­tőgödörből került elő. Rajta volt még a viaszos vá­szontakaró is, mely az enyészettől megvédte, ámbár a piszok és nedvesség átjárta. A telek egykoron Jópál József polgárőrségi lovaskapitány tulajdona volt, ki az 1850 - 54 évi ostromállapot alatt félelmében, a be nem szolgáltatott zászlót az emésztő gödörbe rejtette. Midőn a zászlót megtalálták, a vastag s tö­mör ezüstből készült lándzsacsúcsot, felhúzó paj­zsát, a rojtot leszedték és az ezüst művesnek elad­ták. A zászló a telken folytató építkezés irányítójától Kohlmann kékfestőtől Kiss István Vácz-megyei pap­növendékhez, sógorához, került iszonyú piszkosan és bűzösen. Tőle jutott Reizner birtokába. - A zászlót a szegedi nemzetőrség az 1848 - 49. évi délvidéki katonai szolgálatok alkalmával is használta. Ott volt a Lagerdorfi csatában, Szenttamásnál, stb. Tartozékai: hernyóselyem szalag (T.2002.36. 1.), fehér, bélelt, körül egy cm-es elfeketedett rojt keretezi. Felirata: „A POLGÁRI ŐRSEREGNEK BÁBA ÁGNES MÁJUS 16, 1844." A szerző megjegyzi, hogy a zászló - kutatásai szerint -1806-ban készülhetett. Gyűjtés helye Szeged. Leltárba vette Csongor Győző. Részletesen leírta Katkóné Bagi Éva. Rerizner Jánostól ajándékként került a szegedi MFM törzsgyűjteményébe. Először R.152/1884 szám alatt vették leltárba. Irodalom: Katkóné - Orbán: 47. p. Hossza: 950 mm Magassága: 880 mm Szalag h.: 1090 mm • Honvédzászlók 1.67.56.1. Zászló 1848 Zászlótöredék. Az 1848 - 49-i vadászzászlóalj zász­lójából. Fehér ripszselyem, téglalap alakú, egylapos. Szélén piros-fehér-zöld pártázat. Gyűjtés helye Szeged. Leltárba vette Csongor Győző. Kreith Bélától ajándékként került a szegedi MFM törzsgyűjteményébe. Először R.18/1902 szám alatt vették leltárba. Irodalom: Katkóné - Orbán: 57. p. Szélessége: 300 mm Magassága: 250 mm 1.67.57.1. Lobogó 1848 Nemzeti színű színnyomással készült, téglalap ala­kú, egylapos, kétoldalas, festett pamutvászon. Alja enyhén cakkos. A nemzeti színű sávokból a fehér dupla szélességű. Alsó részén koronás magyar cí­mer, felette „BÉKE, EGYENLŐSÉG," alatta „ÉS TESTVÉ­RISÉG - ZÁDOR MÁRTI 15-IK 1848". Készítette Zádor község polgársága. Gyűjtés helye Zádor. Leltárba vette Csongor Győző. Tóth Lajos református lelkésztől ajándékként került a szegedi MFM törzsgyűjteményébe. Irodalom: Katkóné - Orbán: 58. p. Magassága: 1630 mm Szélessége: 1250 mm 1.74.188.1. Zászló 1848-49 A 26. honvédzászlóalj zászlójának töredéke. Olaj­festmény részlete. Kék háttéren barna keret részle­te, zöld levéltöredékekkel. Téglalap alakú. Gyűjtés helye Eger. Leltárba vette Csongor Győző. Lévay Ferencnétől ajándékként került a szegedi MFM törzsgyűjteményébe. Irodalom: Katkóné - Orbán: 57. p. Hossza: 80 mm Szélessége: 20 mm 1.74.189.1. Zászlótöredék 1878 előtt Boszniai hadiemlék. A császári és királyi 46. gyalog­ezred töredéke. A zászló festményéből értékelhe­tetlen részlet. A hozzá tartozó eredeti leírás: „1878 AUGUSZTUS 16-ÁN A BJALALOVÁCZI ÜTKÖZET ALKALMÁVAL A 46-OS KIRÁLYI GYALOG EZRED ZÁSZLÓJÁNAK BOSNYÁK FEGYVEREK GOLYÓI ÁL­TAL SZÉTTÉPETT ZÁSZLÓFOSZLÁNYÁT OTT A HELY­SZÍNEN FÖLVETTE LENDVAY SÁNDOR HADNAGY". Színe sárga, anyaga selyem ripsz. Gyűjtés helye Szeged. Leltárba vette Csongor Győző. Lendvay Sándor hadnagytól ajándékként 1926-ban került a szegedi MFM törzsgyűjteményébe. Irodalom: Katkóné - Orbán: 69. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom