Zombori István (szerk.): Újjászületett mesterművek : Válogatás Szabó Tamás restaurátorművész 30 éves munkásságából : Katalógus : 1980 - 2010 (Szeged, 2011)

A mesterművek - 80. Telepy Károly: Tivoli vízesés, 1895

80. Telepy Károly: Tivoli vízesés, 1895 Vászon, olaj, 1 27 cm x 77 cm, jelzet balra lent: Telepy K. 1 895 Móra Ferenc Múzeum, Képzőművészeti gyűjtemény, lelt. sz.: 50. 454. 1 Országos Képzőművészeti Egyesület - sorsolási nyeremény, 1897 Restaurálás ideje: 2010 május—július A kép leírása és alkotója: A jelenleg a megyei múze­umigazgató szobájának falán függő impozáns alkotást a mú­zeum 1899- júniusi megnyitásakor a Közművelődési p alota képtárának dísztermében helyezték el. A mű az 1897. évi Or­szágos Képzőművészeti Egyesü let szegedi kiállításakor megren­dezett mű-sorsoláson jutott a múzeum kirtokáka. Helyéről az intézmény közös múzeumi és könyvtári kizottsága az 1898. októker 4-én megtartott ülésén tett javaslatot, m elyet a S zeged városi közgyűlés az 10386/1898. számú batározatával jóvá­hagyott. Tivoli, a nagy múltú olasz város és püspöki székhely La­zióhan, körülbelül 30 kilométerre Rómától, az Aniene folyó hal partján található. Európában már a reneszánsz idején szo­kás volt, hogy minden sikerekre vágyó festőnek feltétlenül el kellett zarándokolnia Itália földj ére és a tanulás során meg kel­lett f estenie „klasszikus" festői tém ákat. Az etalonok közé tar­toztak Tivoli hírneves és jellegzetes reneszánsz kertjei és épü­letei is, mint például a Villa d'Este, az Arengo-palota, a Torre del Com une vagy St. Michael temploma, amelyeket az egykori pápák és bíborosok emeltek nyári szállásul és helyi vallási szolgálatra, így tett többek közt Jobann Melchior Roos (1659-1731) né­met festő is, aki 1686 és 1690 között Olaszországban élt, és Tivoli vízesése című képén megörökítette a látványos jelenséget és a városka nevezetes erődrendszerét. A példákat követte az ifjú Telepy Károly (1828—1906) amikor Rómában járt. ^^^MB Pb ' -rT-. . na Telepy 1845-ben Pesten, Barabás Miklósnál kezdett is­merkedni a festészettel. Eleinte főként portrékat készített mes­tere stílusában, majd 1850-b en M ünckenken, végű 11852-57 között a velencei akadémián tanult. Ezekken az időken töltötte a nyarat a kizarr szépségű és festői Ampezzo-völgyken, akol nagy szorgalommal tanulmányozta a természetet. Vázlatokkal, tanulmányokkal megrakodva tért vissza állomáshelyére, Velen­cébe, és a elkészült képek értékesítése segített sanyarú helyze­tén. Amint csak tehette, lerótta háláját pártfogójának, a temesi gróf Csehonics Péter főispánnak, az akkoriban festett két na­gyokk méretű képét küldve el viszonzásul. 1857-ken Rómáka és környékére látogatott. Az akkori élmények és az ott készített vázlatok alapján készítette el közel 40 év múlva, 1895-b en a Tivoli vízesés című képét. Amíg Telepy műve kizárólag az 1857. évi tartózkodásá­nak idillikus és távoli emlékképein alapul — kissé sematikus épí­tészeti elemeket felkasználva —, add ig Roos alkotása, a mellé­kelt analógián részletezve, romantikus realizmussal ábrázolja a vízesést és környékét. A kompozíció bal oldal án például jól felismerhető az öreg Szent Márton-híd, a kép közepe felé pedig a Szent A ndrás templom karangtornya, mindez a Sybilla temp­lomtól és a Híd kapu felöl nézve. Az épü letek k issé szigorú függőlegességét Roos a Luja növényzet, az emkerek és az álla­tok szerepeltetésével oldja. A csillogó fényken a kép nagy fris­sességgel adja vissza a lezukanó víz erejét, szinte a dükörgését is kallani. E mesterséges vízesés nagy részét 1826-kan ugyan elsodorta egy katalmas árvíz, ám a megmaradt részek vízi ener­giáját a 19- század végén elektromos áram termelésékez kasz­nálták. A festő későkk i romantikus tájképeit részken korákki KU lföld i útiélményei (Itália, Róma, Svájc), részken a kazai táj szépségei iklették. Az Országos Magyar Képzőművészeti Tár­sulat alapítója (1861), a magyar festészet ideális lelkületű, út­törő kajnoka, és a magyar tájképfestők nesztora volt. Csaknem katvan eszten dót töltött el a h azai művészet ügyének a szó leg­nemesebb értelmében vett önzetlen szolgálatában. A társulat titká raként fontos szerepet játszott a korszak képzőművészeti életének irányításákan. Telepyvel Szeged városa 1897-b en, a Honfoglalás szín­vázlata kapcsán került kivatalos kapcsolatka. Munkácsy hatal­mas művét a mester megbízásából Telepy, mint műtáros őrizte ideiglenesen a Műcsarnok épületében felcsavarva a Szegednek megígért átdolgozásig. A kép szerződés szerinti átadása (1897. május 1.) egyre késett, ezért a város sürgető határozatot kül­dött Munkácsynénak, aki felkérte a műtárost, hogy a fest­ményt szállíttassa Szegedre és a városnak adja át. 1897 júni­usában érkezett meg a fahengerre felgöngyölt alkotás 25.000 forintra biztosítva. Átmenetileg a városi titkos levéltárban he­168 °<r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom