Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Radványi Orsolya: Angyal szállt el felette - Egy elfeledett firenzei remekmű újrafelfedezése
A lakomajelenet az oltáriszentségre való utalása miatt a középkor óta kedvelt ábrázolása volt a kolostorok ebédlőhelyiségeinek. A legfontosabb téma az utolsó vacsora volt, de emellett több más, az O- és az Újszövetségből, illetve a szentek életéből ismert, étkezéssel kapcsolatos történet, így Elizeus próféta étel- és vízcsodái, Melchizedek áldozása,Jézus csodálatos kenyérszaporítása vagy nursiai Szent Benedek asztali csodája is gyakran előfordul refektórium dekorációjaként. E témák közül három megfestésére kérte fel a perugiai San Pietro-kolostor apátja, Jacopo Dei Giorgio Vásárit (Corti 1989, 114). A firenzei művész önéletírásából tudjuk, hogy az Elizeus próféta, Szent Benedek csodája és a Kánai menyegző nagyméretű fatábláinak elkészítésére vonatkozó megbízást 1566-ban teljesítette. Az egyenként három és fél méter magas, két és fél méter széles, életnagyságú figurákkal benépesített kompozíciók közül kettőnek, az Elizeus próféta mérgezett ételcsodáját és a Kánai menyegzőt ábrázolónak maradt fenn kisméretű, részletesen kidolgozott változata. Ezek két célból készülhettek: vagy azért, hogy modello-ként képzetet adjanak a megrendelőnek a tervezett, kivitelezendő festményekről, vagy Vasari egyik barátja készíttetett magának másolatot róluk (Franklin 2001,79-90). Vásárinál jól felismerhetőek a menyegző szereplői, az asztalnál középen ülő, áldó mozdulattal a násznagy felé forduló Krisztus, balján Mária, mellete az ifjú pár, jobbján Péter és a háta mögött a násznéppel elvegyülve tanítványai, a teremben sürgő-forgó szolgák hada. Az asztal elé helyezett, finoman megmunkált borosedények, ivóserlegek és asztalneműk, a drága, színes szövetekből készített, rafinál- tan díszes ruházatok arról vallanak, előkelő lakomára vagyunk hivatalosak. Szinte halljuk a vendégsereg beszélgetésének zsongását, a lépcső tetejéről leszüremlő zene hangjait, és érezzük az ezüsttálcákon felszolgált ünnepi fogások ínycsiklandozó illatát. Nem csoda, ha a néző kedvet kap az átváltoztatott bor megízlelésére is. A festő ecsetje a szem által megragadhatót hatásosan közvetíti, de a zsúfolt kompozícióval eltereli a figyelmet az esemény lelki tartalmáról, valódi misztériumáról. Mindez Vasari fent vázolt művészeti hitvallásával magyarázható, hiszen számára a festmény maga volt a kifinomult elegancia megtestesülése. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került Kánai menyegző tábláját Esterházy II. Miklós vásárolta 1815 és 1819 között, nagy valószínűség szerint egyik itáliai utazása során. A képecskét aztán unokája, III. Miklós a gyűjtemény további 636 darabjával együtt 1870-ben eladta a magyar államnak, így került az Országos Képtár (a Szép- művészeti jogelődje) birtokába. A firenzei manierizmust példázó festmény harminc éven át szerepelt az állandó kiállításon, majd 1942-ben a múzeum letétként kölcsönadta a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületének berendezése számára. A Vasari-kép története itt kalandos fordulatot vett: miután az épületet 1945-ben bombatalálat érte, legközelebb a „Háborús veszteségek listáján” tűnt fel. A múzeum munkatársai már tudomásul vették megsemmisülését, amikor 1963-ban felbukkant a műtárgypiacon, és a montreali Museum of Fine Arts megvásárolta. Hosszú évtizedeken át egyedül a festmény megmenekülésének ténye vigasztalhatta csak a magyar szakembereket. Aztán a archetypes of antiquity and Renaissance art, seeking to give expression to the bella maniera. Only one painting by Vasari himself is recorded in Hungary, in the collections of the Museum of Fine Arts. (Marriage Feast at Cana, 1566). This small composition painted on wood, which has been on general display in the permanent exhibition of the Old Masters’ Gallery since 1999, is the first miracle of Jesus, depicting the mystery of turning water into wine. Jesus made a public appearance at Cana of Galilee, when the water in the hand-bowls turned into the finest of wines, following his prayer (John: 2.1-12]. The depiction of the feast, because of its associations with the Holy Communion, had been a favoured topic to adorn the dining halls of monasteries since the Middle Ages. The most important theme was the Last Supper, but several other themes from the Old and New Testaments or from the lives of saints associated with meals (such as Elisha’s miracles with food and water, the communion of Melchizedek, Jesus’s multiplying bread or the miracle of Saint Benedict of Nursia) were often used as decorations for refectories. Of these Jacopo Dei, Abbot of the San Pietro monastery, asked Vasari to paint three (Cord 1989, 114). It is known from the autobiography of the artist that he completed his commission for large wood panel paintings of Elisha, the miracle of Saint Benedict and Marriage Feast at Cana in 1566. Of these pictures — each 3.5 metres high, 2.5 metres wide, with life-size figures - we have small, detailed studies for two: the miracle of Elisha with the poisoned food and the Marriage Feast at Cana. They may have been created for two possible purposes: either as a preparatory study to give the patron an impression of the final picture, or as copies created at the instigation of someone known to the artist (Franklin 2001,79—90). In Vasari’s painting the figures of the wedding feast are easy to recognise: Jesus, sitting in the middle and turning towards the best man with a blessing gesture, Mary on his left, next to her the newly weds, on his right Peter and his disciples mixed with the wedding crowd behind him, together with a host of busy servants. The finely made wine jars, cups and other tableware placed in front of the table, and the elaborate clothes made of expensive and colourful fabric all indicate that we are guests at a noble feast. One can almost hear the murmur of conversation, notes of the music from the top of the stairs, or smell the delicious dishes served on silver trays. No wonder the viewer feels like tasting the wine. The brush of the artist effectively conveys what the eye can perceive, however, the crowded composition diverts attention from the spiritual significance, the true mystery of the episode. This is a reflection of Vasari’s philosophy of art; for him the embodiment of refined elegance was the painting itself. The Marriage Feast at Cana in the collections of the Musum of Fine Arts was bought by Miklós Esterházy II between 1815and 1819, probably during one of his trips to Italy. Later his grandson Miklós III sold the small picture together with 636 other pieces from the collection to the Hungarian state in 1870, from where it was acquired by the National Gallery (the Fine Art Museum’s legal predecessor). For thirty years, this example of Florentine Mannerism GIORGIO VASARI 1511-1574 39
