Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Radványi Orsolya: Angyal szállt el felette - Egy elfeledett firenzei remekmű újrafelfedezése
komponált, ami arra utal, hogy nem szemmagasságban, hanem magasan függött. Szerencsére a kép tisztítási-feltárási munkái, amelyek során előtűntek a festmény nagyon jó kvalitását bizonyító eredeti festékrétegek, éppen a Me- dici-kiállítás befejezésének idejére estek. A bontási munkálatokra Budapestre érkezett olasz kutatók és restaurátorok érdeklődéssel telve siettek fel a műterembe, ahol aztán kötelező udvariasságuk pillanatok alatt eltűnt az eléjük táruló csoda láttán: többen közülük azonnal a manierista polihisztor, Giorgio Vasari (1511—1574) nevét említették. A kép egy csapásra a szakmai érdeklődés középpontjába került, de a festő kilétét illetően megoszlanak a vélemények még a témában legotthonosabban mozgó firenzei művészettörténészek körében is. A szegedi múzeum Monica Bietti professzor asszonyt, a firenzei Museo déllé Cappelle Medicee és a Museo de Casa Martelli igazgatóját kérte fel szakvélemény adására. Végleges eredményt nem biztos, állásfoglalást azonban várhatunk tőle a közeljövőben, mert Szegeden a firenzei Angyali üdvözlet lesz az ősszel nyíló bibliatörténed kiállítás fő szenzációja. A festmény 20. századi magyarországi története is meglehetősen érdekesen és fordulatosán alakult. Nem tudjuk pontosan, honnan és mikor kerülhetett a másfél méter átmérőjű fatábla Magyarországra, ami bizonyos, hogy 1896-ban Budapesten volt. Ekkor vásárolta meg ugyanis a szegedi származású lap- és kiadótulajdonos, 1888 óta már fővárosi illetékességű miniszteri tanácsos, Enyedi Lukács (1845—1906) gazdag és jó kvalitású művekkel teli gyűjteménye gyarapításaként. Nem befektetésként gyűjtött, hanem élvezetből, s gyűjteményének összességét látva megállapíthatjuk, hogy jó érzékkel és ízléssel válogatott külföldi utazásai és itthoni vásárlásai során. Gyűjteményének 1913-ból származó lajstroma szerint az Angyali üdvözletét Csáki Illés budapesti képkereskedőtől vette (Térey 1913). A festő személyével kapcsolatban már a 20. század elején megindultak a találgatások. A leltárt készítő Térey Gábor (a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának igazgatóőre) megjegyezte, hogy a festményt Pulszky Károly Cristofano Allori művének tartotta, és ő is a festő neve alatt vette fel azt a lajstromba. Térey méltán fogadta el az itáliai festészet szakértőjének vélekedését, hiszen tudta, hogy Pulszky Károly, aki alapítása óta az Országos Képtár vezetőjeként működött, ismert minden, az 1870-es évektől Magyarországra került festményt, kiterjedt kapcsolatai révén könnyen juthatott megalapozott külföldi szakvéleményhez is. Pulszky meghatározását sokáig nem vitatta senki, mert a festményt Cristofano Allori (1577—1621) műveként állította ki tulajdonosa 1902-ben az Orvosszövetség jótékonysági kiállításán a Műcsarnokban (Orvos-szövetség katalógusa), majd a következő évben ezen a néven említi Diner-Dénes József a Művészet című folyóiratban, az Enyedi Lukács gyűjteményét bemutató cikkében is. (Diner-Dénes 1903,50—56) A későbbiekben Cristofano Allori neve mellett felbukkant apja, Alessandro Allori (Bronzino, 1535—1607) neve is, akinek stílusa a Vasari-kortárs firenzei udvari festő, Agnolo Bronzino tanítványaként sokkal közelebb áll Vásárihoz, mint fiának a barokkot előlegező naturalizmusa. Nem tudhatjuk, ki felelős a tondó Alessandro Allorinak intended for a domestic altar in the home of a rich patrician, but the customer commissioning it could also have been a clerical figure. The composition is such that it should be viewed from below, which suggests that it was hung high up rather than at eye-level. It was a lucky coincidence that cleaning and exploration of the painting, through which layers of the original paint indicating the picture’s exquisite qualities were revealed, was underway at the time the Medici exhibition closed. The Italian experts and restorers who had come to Budapest to dismantle the exhibition were invited to the conservator’s studio. When they entered the room and saw the miraculous work, their customary reserve disappeared: some of them immediately mentioned the name of Giorgio Vasari, (1511—1574) the multi-faceted talent of Mannerism. The picture became the focus of scientific attention at once, but the identity of the artist has divided even the art historians of Florence, the most knowledgeable experts on the subject. The Szeged museum has requested that Professor Monica Bietti, Director of the Museo delle Cappelle Medicee and of the Museo de Casa Martelli give an expert opinion on the painting. The professor may not provide a final answer to the question, but her position is expected in the near future as the Annunciation will be the main attraction of Szeged’s Bible History exhibition opening in the autumn. The painting’s history in Hungary in the twentieth century is also rather interesting and surprising. We do not know exactly when and from where the wooden tondo, with a diameter of one and a half metres, came to Hungary. It is for certain, though, that it was already in the country in 1896. At that time it was purchased as an addition to the rich collection of high quality works held by Szeged-born publisher and newspaper-proprietor Lukács Enyedi, (1845—1906) who had been ministerial councillor in Budapest since 1888. He was a collector driven by personal taste rather than investment, and looking at the whole of his collection it can be concluded that he chose wisely and tastefully in the work he selected both in Hungary and abroad. According to a list of his pieces from 1913, he bought the Annunciation from Illés Csáki, an antique dealer in Budapest (Térey 1913). Speculation as to the painter had begun as early as the twentieth century. Gábor Térey, who compiled the inventory (and who was guardian of the Old Masters’ Gallery in the Museum of Fine Arts), noted that Károly Pulszky had considered it as the work of Cristofano Allori, and he had registered it under Allori’s name. Térey accepted the opinion of Pulszky, an expert on Italian painting, as he was aware that Pulszky, who had been director of the National Gallery since its foundation, was familiar with each painting that had been imported to Hungary since the 1870’s and his widespread professional connections across Europe gave him ready access to expert opinion. Nobody questioned Pulszky’s position; the painting was exhibited as a work by Cristofano Allori (1577—1621), by its owner at a charitable exhibition of the Medical Association in the Art Hall in 1902 (Catalogue of the Doctors’ Federation), and the next year it was also GIORGIO VASARI 1511-1574 37
