Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Tátrai Vilmos: Giorgio Vasari angyali híradása Toszkánából?
megírta, hogy eddig Bronzino, Alessandro Allori, illetve Cristofano Allori nevével kapcsolták össze a képet. (A három név valójában csak kettő, Alessandro Allori ugyanis nevelőapja, Agnolo Bronzino halála után felvette annak nevét.) Első, ösztönös megérzésemre hallgatva többek között ezt írtam tavaly december 18-án kelt e-mail válaszomban: ,^4gnolo Bronzino, Alessandro Allori és Cristofano Allori szerzőségét egyaránt erősen kétségesnek tartom. Szerintem inkább Giorgio Vasari közvetlen környezetéből került ki a kép mestere, még az sem kizárt, hogy maga Vasari festette. ” A viszonylagos magabiztosságot azonban kételkedés követte. Igen, igen — mondtam magamnak —, ez egy jellegzetesen firenzei és érett manierista kép, tele aulikus előkelőséggel, a még- annyira megcsavart angyalfigura, mint Vásárinál annyiszor, szinte a kép síkjára tapad, égből a földre érkezése közben ruhája is azzal a fajta dekoratív mintával fodrozódik, mint Vasari más angyalain, aztán ez a vértelen színvilág és sápatag fény szintén a magának művészéletrajzaival örök dicsőséget szerzett mesterre jellemző, de van ebben a festményben valami többlet, amihez alig találni párhuzamot a terjedelmes életműben, ez pedig a bensőséges hangulat, az arányok nemes harmóniája, a madonnafej raffaellói és az angyalfej görögös klasszicitása, s nemkülönben a tér kitöltésében megmutatkozó mértéktartás. Elkezdtem Vásáritól közel és tőle távolabb másfelé tájékozódni, eredménytelenül. Múzeumi meghívással ekkor érkezett hozzánk a genfi egyetem milánói származású művészettörténész professzora, Mauro Natale, hogy Boltraffio-képeinket tanulmányozza. A krónikási hűség kedvéért dátumot is mondok: április 10-én, az asztalosműhelyben csak egy pillantást vetett a hat deszkából álló kép egyeden, az angyal büsztjét látni engedő alkotóelemére, és percnyi habozás nélkül mondta ki Vasari nevét. Fentebb már említettem, hogy mestermeghatározó törekvések egyik mozgató rugója a hiúság. Kitalálható, hogy Mauro Natale határozott attribúcióját hallva legalább egy pillanatra sebezve éreztem magamat, amiért túl gyorsan hűden lettem első, és lám, becses ödetemhez. Mentségemre szóljon, hogy hamarosan felülkerekedett bennem az öröm: a Szépművészeti Múzeumban őrzött, Montrealtól nagy nehezen visszaszerzett Vasari-képen, a Kánai menyegzőn kívül immár egy másik Vasari-alkotást is hazai műkincsállományunkhoz tartozónak tudhatunk. Monica Biettinek, aki a Medici-kiállítás egyik kurátoraként annak bontására jött a Szépművészeti Múzeumba, a május 20-a körüli napokban már türelemre kellett intenie, olyan sürgető kíváncsisággal lestem a véleményét az újra összeillesztett kép előtt állva. Túl sokáig azért nem kellett várnom: „Ez egy Vasari” — mondta, és mimikája elárulta, elképzelni sem tudja, hogy más név szóba jöhet. „Nem túl jó ez a kép Vasárinak?” — próbáltam megingatni a határozottságát, csöppet talán meg is sértve a patriotizmusát: „ Vasari azért nagyon szép dolgokat is tudott csinálni” — replikázott, és miután nemcsak firenzei patrióta, firenzei művészettörténész és múzeumigazgató is, túl sok értelmét a további akadékoskodásnak nem láttam. Sajnos néhány nap múlva, amikor a Mátyás király konferenciára Magyarországra látogató Louis A. Waldmant kísérték kollégáim a restaurátor-műterembe, nem tudtam jelen lenni, de úgy hírlik, ő A Szűz alakja restaurálás előtt (részlet) The figure of the Virgin before restoration (detail) © Fotó ° Photo: Sgabo Tamás Bronzino, after Bronzino died.) Based on my first impression, I replied in an email dated December 18 2007: 1 find the authorship of Agnolo Bronzino, Alessandro Allori or Cristofano Allori very doubful. I think the artist belonged to the immediate circle of Giorgio Vasari, not excluding the possibility that the master was Vasari himself. ’ My initial certainty, however, was followed by doubt. Yes, yes, I told myself, this is a distincdy Florentine picture of high Mannerism, full of the aristocratism of a courtier. The twisted angel figure — just like in so many of Vasari’s paintings — seems almost to latch on to the plane of the picture, and his clothes form decorative folds on arriving from the skies to the earth in the manner of Vasari’s other angels. The anaemic colours and pale light are also characteristic of that master, who has earned lasting fame with his artists’ biographies. However, there is something more in this painting which is rare to find elsewhere in the copious life-work of the master: an intimate atmosphere, a noble harmony of proportions, the Raphael-like quality of Mary’s face and the Grecian classicism of the head of the angel, as well as the artist’s restraint in utilising his space. I started looking for information close to and remote from Vasari — in vain. Enter Professor Mauro Natale, a Milanese art historian at the University of Geneva, who had arrived at the invitation of the Museum of Fine Arts to study our Boltraffio paintings. For the sake of accuracy, let me mention the date: it was on April 10 that he cast a GIORGIO VASARI 1511-1574 31
