Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)
Zombori István: Bevezető - Mindörökké Vasari
mi szakma az európai muzeológiának megbecsült része —, a nemzetközi tudományosságra is. * Az értékek számbavétele azt mutatja, hogy bizonyos emberi tulajdonságok nem „rendszerfüggők”. Ahogy 1922-ben az örökösök semmibe vették a műgyűjtő Enyedi Lukács és felesége végakaratát, s kapzsi haszonszerzéstől vezetve árverésen szórták szét ezt a páradan műtárgyegyüttest, az bármely rendszerben megtörténhetett volna. Sajnos a nagyszerű műkincsek ma főleg külföldi gyűjteményekben találhatók, kivéve a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott 25 darabot és a szegedi múzeumnak vég- kielégítésként juttatott 3 darab festményt, köztük Vasari tondóját. Ismét egy eset, ahol a pénz és nyereségvágy győzött a múzeumi „halhatatianság” és a közösség gyarapodása felett. Ám legalább az elmúlt évek igazságot szolgáltattak egy kiváló szegedi polgárnak és feleségének. Életük törekvése, pénzáldozatuk nem volt hiábavaló. Sőt, tettükkel Európa is jól járt, hiszen ezt a Vasari-képet eltávolították a Vatikánból. Sok más festménnyel együtt így juthatott Magyarországra több mint 110 évvel ezelőtt. A Pius-torony napjainkban az egykori Szent Mihály kápolnával együtt a vatikáni múzeum része, ahol naponta ezrek haladnak át. A hajdani kis kápolna falait újabb ton- dók díszítik. V. Pius pápa és a Mester emlékét ma a szegedi múzeum csodálatos Vasari képe őrzi. A mestermű — hála a nemzetközi együttműködésnek — ismét elfoglalhatja helyét a legszebb, legértékesebb művek között. Giorgio Vasari (1511—1574) születésének 500. évfordulóján egy azonosított, „megkerült” művel több van a világon. A jelen kötet pedig a magyar és nemzetközi közvélemény elé tárja a festmény 440 éves hányatott sorsát azzal az örömhírrel, hogy az Angyali üdvözlet újra kiváló állapotban, méltó körülmények között áll a nagyközönség elé. Könyvünk a tondóval kapcsolatosan eddig elkészült írások nagyobb részét a már megjelent formájukban közli, ugyanakkor újabb kutatási eredményeknek és publikálatlan tanulmányoknak is teret ad. Az egymás utáni szakcikkek kronologikus sorrendet követnek: a táblakép első magyarországi híradásától (1902) a közelmúlt történéseüg nyújtanak információs „fejlődési ívet” az olvasó számára. Mindebből következik, hogy az egyes vélemények, írások között kisebb átfedések vagy éppen ellentmondások is találhatók. E kötet azt is jelzi, hogy az egykori Zsótér-örökösök utódai között akad ma valaki, aki a család jó hírnevének fenntartását fontosnak tartja, és szívén viseli a ránk maradt néhai örökség maradékának gondozását. Ezért pénzt és fáradtságot nem kímélve, 21. századi mecénásként folytatja a Zsótér—Enyedi-tradíciót. Köszönet érte Heumann Erzsébetnek. Szeged, 2011. január 4. Zombori István experts could rely on technical assistance from Budapest, and — as Hungarian museums are a valued part of the profession in Europe — from other countries as well. * The catalogue of values shows that certain human properties are independent of political systems. The way the inheritors neglected the will of Lukács Enyedi and his wife in 1922 and, motivated by greed, they auctioned that unique collection, it could have happened under any political regime. Unfortunately, most of those unique pieces are now in collections abroad, with the exception of the 25 items and the three paintings given to the Szeged museum — including the Vasari tondo — as compensation. Another instance in which greediness has come out on top over the “immortality” of art objects in museums and the interests of the community. Recent years, however, have done justice to at least an outstanding Szeged citizen and his wife. Their efforts, their donations have not been futile. Even the whole of Europe has benefited from their endeavours: the Vasari painting was once removed from the Vatican, and was bargained away together with many other pictures, that is how it came to Hungary over 110 years ago. Today the Torre Pia, together with the former Chapel of Saint Michael, is part of the museum of the Vatican which is visited by thousands of people every day. The walls of the former, small chapel are adorned by newer tondos. Pope Pius V and Giorgio Vasari are commemorated by Vasari’s wonderful painting in the museum of Szeged. The masterpiece — thanks to international cooperation — is again among the most beautiful and most precious art objects. Another “recovered” and attributed picture marks the 500th birth anniversary of Giorgio Vasari (1511—1574). And this book presents the 440-year story of the vicissitudes of that painting to Hungarian and foreign readers, with the good news that the Annundation once again awaits its viewers in an excellent condition and in an appropriate setting. This volume presents most of the reviews and articles as published earlier, but it also includes the results of recent research as well as studies published for the first time. The subsequent chapters follow a chronological order and outline the development of information on the painting from its first coverage in Hungary in 1902 to the present day. This also suggests that some of the positions might be overlapping or even in contradiction. This book also indicates that among descendants of the heirs to the former Zsótér estates there is someone for whom the reputation of the family is still important, someone who considers it crucial to maintain what has been left of the one-time collection. Sparing no money or effort she upholds the Zsótér-Enyedi traditions. Grateful acknowledgements to Erzsébet Heumann. Szeged, January 4, 2011 István Zombori GIORGIO VASARI 1511-1574 11
