Giorgio Vasari 1511-1574 (Szeged, 2011)

Szabó Tamás: Rejtőző angyal az Enyedi-Zsótér család birtokában és a szegedi múzeum gyűjteményében

Lehet, hogy nem egyedül az ebeket érő remekművek, melyek a falakon függnek, a szobrok, melyek a sarkokat betöltik s a kényelmes zsöllyék, hanem ezek tulajdonosainak mély érmése, fennköltgondolkodása is befolyásolt a kellemes hatásban. [...]

Csak hevesen tudják a szegediek, hogy van egy emberük, kinek szívében ott dobog e városnak égész élete, minden mozdulata. [...] .V nyitott ajtóra, meleg kézszprításra talál mindenki abban az otthonban, mely temploma a műremekeknek. Évek hosszú sora óta jár-kél Ényedi Lukács, munkáját pihentető heteken künn a külföldön. S ez évek sorát megelőzőleg éveben át céltudatosan, nemes ösztönétőls műszeretetétőlhevülve, készült neki ezen utaknak. [...] S ment évente, x járván künn, mint a méh mindig gazdag zsákmányával a ritkaságoknak tért meg, melyeket nemcsak a pénzáldozatok tesznek immár becsessé, de azon mód, az a kitartás és fáradtság, olykor a legnehezebb akadályokkal való megküzdés, melybe megszerzésük került.

Öt-hat kisebb terem falain képviselve vannak öt-hat század előtti festők nagy alkotásaitól kezdve az elmúlt századig a leghíresebb iskolák. Alkotások, melyekről a művészettörténelem lapjai emlékeznek s melyek a ritkaságok között is legritkábbak. [...] Oltárok x oltárrészletek, melyekre a kiváló mesterek lehelték rá örök alkotásaikat a színekkel megtestesített formákban. Egy triptichon, mely unikum, s melynek műtörténeti becsétjáró pénzben kifejezni nem lehet. Amott egy terrakotta szoborcsoport, mely az Estei hercegek palotáinak termét díszjté s itt a bútorzat az Orsini hercegek egyik terméből.

Asztal, melynek lapjain vadász jeleneteket alkotott az isteni művész elefántcsont, gyöngyház s polls ander berakással, s mellette a székek x a szekrénykék hasonló jelenetsorozattal s girlandokkal, melyek arabeszjyei a műtörténelem által is meg vannak örökítve. S amott ismét egy oltár, oszlopok, híres spanyol templomból, alattuk Pheidias-korabeli görög szobor abból a márványból, melyből nemcsak a tanítvány, de maga az öröklétű mester is alkotta műveit. A falak egyikén Rafael egyik vázlata, közelében VanEyk.

Másodmagammal voltam vendége e héten a szenvedélyes műgyűjtőnek. Társam, kiazelragadtatásgyönyörében részesem volt, bizalmas kérdést intézett Enyedibez

— Ugyan mitérhetnek e műkincseké —Meleg, szinte gyermetegen szelíd tekintettel futott át képein, szobrain a szeme.

Nekem majdnem banálisnak tűnt fel e kérdés. S ő azt felelte szelíden a kérdezősködőnek:

— Százhatvanezer koronára vannak biztosítva, de többet érnek x én kétszer annyiért sem adnám őket oda. — Majd rámutatott az egyik festményre: - Egy németországi műkereskedőjárt itt nálam a múlt hetekben, megtudta, hogy e kép birtokosa vagyok. ígért érte 15,000 márkát. Azonban az én képeimnek nincs értéke, gyűjteményemnek nincs más, mint becsértékük, nem forgalmi értékük.

— Talán valaki részéregyűjti, méltóságos uram ?— vágtam közbe.

S Enyedi Eukács, ki nem térhetett a kérdés elől, mely talán

kegyetlenebb volt, mint társam előbbi kérdése, így válaszolt: — Igen, a szegedi kultúrpalota részére gyűjtöttem x gyűjtöm tovább. ”

Lelke mélyén Enyedi Lukács is, mint minden gyűjtő, azt szerette volna, ha az évtizedek során felhalmozott kollekciója mindörökre együtt marad; hiszen minden gyűjtemény a maga nemében önálló alkotás: a tulajdonos ízlésének, művé- szetszeretetének, áldozatkészségének állít emléket. Enyedié márpedig valóban minden ízében kidolgozott, letisztult mestermű volt—a szétszóródást mégsem kerülhette el.

*

during his holidays for longyears. Before that, he was foryears making purposefulpreparations, motivated by his noble instinct and his love of arts. [...] Eachyear he set forth, always returningwith a rich haul like a busy bee, laden with objects not only precious because of the financial sacrifice but the collector’sperseverance and efforts, his ability in the copingwith the difficulties in obtainingthem.

Five or six smaller rooms are filled with representatives of the mostfamous schools of paintersfromfive or six centuries ago up to the last century. Paintings referred to in the history of art, and which are the rarest among rarities. [...] Altars and altar components, onto which excellent masters applied their eternal images in forms embodied through colours. A unique triptych, the artistic value of which cannot be expressed in today’s currency. Over there a terra-cotta group which used to decorate a palace of the Este princes, here furniturefrom one of the rooms of the Orsinis.

A table, with hunting scenes made by the divine artist into ivory, pearl andpalisander marquetry, next chairs and cabinets with similar scenes and garlands, the arabesques of which are noted in art history. There again another altar, columns from a famous Spanish church, beneath a Grecian statue from the age of Pheidias, of the same marble as that immortal master made his figures. On one of the walls a sketch by Raphael, next to it a Van Eyck.

I visited this passionate collector with another person this week. My partner, who shared my joy, askedEnyedi a confidential question:

— What do you think all this treasure might be worth? Enyedi casta warm, almost childishly gentle eye at hispictures and statues.

I nearly thought the question banal. Enyedi softly responded:

— Thepieces have been insuredfor 160,000 crowns, but they are worth more and I would not sell them for twice as much. [He pointed at a painting/ — A German art dealer visited me a couple of weeks ago; he had learnt that I was the owner of this painting. He offered 15,000 marks. My pictures, however, have no price, my collection has an estimated rather than a market value.

— Does you honour happen to collect them for someone? — I interpolated.

And Eukács Enyedi, who could not avoid answering the question, which might have been more cruel than my friend’s inquiry, answered: — Yes, I have been collecting and will collect further for Szeged’s Palace of Culture. ”[...]

Deep in his heart Lukács Enyedi hoped that his large collection, developed over decades, should stay as a collection for ever. Each collection is a unique work of art, a monument to the owner’s taste and his love of art. Enyedi’s was perfect in each detail, a pure masterpiece. However, even so it could not avoid its fate of being dispersed.

*

The paintings, mostly Italian and Flemish, were crammed into the Italian Renaissance parlour of the three- storey villa the Enyedis bought at No. 3, Ostrom Street in the Castle District around 1903. We have excellent old photographs of the interior of the parlour, of other rooms and of the garden, which have recently been donated by Elisabeta Heumann née Erzsébet Katalin Kandel (*1945) a collateral heir to Ilona Zsótér.

The entrance to the Romantic, eight-room Enyedi— Zsótér Palace was decorated with statues, and the walls with antique bronze and marble reliefs of historical and religious themes. A large relief adorning the outside of the

GIORGIO VASARI 1511-1574

99