Nyomvonalba zárva. Régészetifeltárások az M43-as autóút és a Makót elkerülő út nyomvonalán (Szeged, 2009)

Előzetes beszámoló az Óföldeák, Gencsháton végzett feltárásról

M43 6-7- LELŐHELY 17 A korszak egyik jellegzetessége, hogy a kultúra temetőiben a vázas fektetésű és a hamvasztásos sírok egyaránt jelen vannak. Az Óföldeákon talált temetkezések közül kiemelkedik egy szórthamvas sír, melyben a halott mellé hat edényben étel- és ital­áldozatot helyeztek: a sírgödör alján, a hamvak körül elrendezett tálak, bögrék, korsók mellett birkacson- tokát, feltehetően sült vagy főtt hús maradványait figyeltük meg. Ugyanerre a korszakra keltezhető még egy vázas gyermeksír is, melyben a temetési rítus részeként, a halott mellé feltehetően szimboli­kus jelentéssel bíró, apró okkerrögöt helyeztek. A következő időszakot, mely egyben a lelő­hely különlegességét is adja, a késő bronzkori, Kr. e. 1500-1300 körűire keltezhető halomsíros-kul- túra települése jelenti. A dombhát magasabb részein húzódó falu részletét lazán, nagyjából egy­forma távolságra elhelyezkedő, ÉÉNy-DDK tájolású lakóházak alkotják. A két lelőhelyen összesen két teljes és négy részben kifutó, nagyméretű, mint­egy 25-30x8 m-es, felszíni, cölöpszerkezetes épü­let maradványát tártuk fel; egyikük északi vége az Alföld déli részén ebben a korszakban eddig egye­dülálló módon félköríves, apszisos záródású volt. Közöttük kis melléképületek — terménytárolók, kamrák, munkahelyek — cölöpsorai, szárnyékok, szélfogók, kerítések alapjai figyelhetők meg. A háza­kon hosszú idejű használat és gondos karbantartás nyomai látszanak: az alapszerkezet mellett kiegé­szítő támasztócölöpök, sőt az apszisos ház esetében nagyobb, több cölöp alkotta falmegerősítések nyo­mait rögzíthettük. Szintén a halomsíros-kultúra idő­szakához köthető a 7. lelőhely egyik tárológödrében feltárt zsugorított, melléklet nélküli temetkezés. A korszak tárgyi anyagából kiemelkedik két lapos, nádkörnyomatos díszítésű agyag idoltöredék, illetve egy kis, szintén agyagból készült baltamásolat. A lelőhelyen megfigyelt következő települési hori­zont az iráni eredetű szarmata népesség feltehetően rövid életű, a Kr. u. 3-4. századra keltezhető meg­telepedéséhez kapcsolódik. A szarmata falu kevés telepjelensége inkább a szárazulat keleti felén sűrű­södik; a cölöpszerkezetes, téglalapos karámok nyo­mai mellett, méhkasos, öblösödő tárológödröket, néhány kutat és ciszternát, valamint egy kerámiával gazdagon kirakott alapozású sütőkemencét tártunk fel. A vízjárta területen minden korszak telepeinek jellegzetes kísérője a dombhát szélső, alacsonyabban fekvő, lankás részein húzódó vízterelő árkok rend­szere; a szelvény keleti végében futó keskeny, kusza árkok a szarmata időszakhoz köthetők. Ugyanezen a területen tártunk fel egy 6 sírból álló, ám a településnél későbbi, Kr. u. 4-5. századi szar­mata temetőrészletet, melynek valaha gazdagabb sír­jait mind kirabolták. A temető nagyobb része a szel­vénytől délre, a kis kunhalom irányába húzódhat. A szárazulat teljes felületét fedik a laza szerkezetű avar (8-9. század), illetve kora Árpád-kori (10-11. század) települések objektumai. A két falu szimmet­rikus szerkezete — elsősorban a terület adottságai­nak meghatározó volta és a betelepülők életmód­jának hasonlósága miatt — szinte pontosan fedi egymást. A kis kiemelkedés nyugati és keleti lejtőjé­nek közepén gondosan karbantartott, többször újra­ásott vízvezető- és terelőárkok szabályos rendszereit figyelhettük meg; közöttük kutak, ciszternák, víz­gyűjtő aknák sorakoznak. E területek belső, már kissé magasabban fekvő szélén húzódtak a karámok, míg a két övezet közötti, védett részen a félig földbe mélyí­tett kis, sátortetős házak és más telepobjektumok. Sebők Katalin - V. Szabó Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom