Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
V. Eredmény és előfeltétel: tudomány a Múzeumban
Ő A SZEGEDI MÓRA FERENC MÚZEUMRÓL Aty kált múzeumi éveiben: Jelentés a magyarcsanád- bökényi ásatásokról (1926), Népvándorláskori sírok Nagykamaráson (1927), Az ószentiváni ásatások (1928), Az ószentiváni bronzkori telep és temető (1929), A szőregi La-Tene temető (1929), A hódmezővásárhely-kopáncsi neolithkori lakóházak (1930), A kökénydombi neolithkori telep (1931), stb. Csallány Dezső az avarokról írt: Kora avarkori edények Magyarországon (1940), Kora avarkori sírleletek (1940). Bálint Alajos ugyan nem szegedi időszakában publikálta főművét (Csanád, Arad és Torontói k.e.e. vármegyék régészeti katasztere, 1941), de itteni működése sem volt eredménytelen. Szegedi régészként írta meg pl. a Muhi elpusztult középkori falu tárgyi emlékei (1959) című munkáját. Megemlítendő, hogy ő volt a szerkesztője a több kiadást megért Szeged című kötetnek is (1969, 1975). Trogmayer Ottó, aki elsősorban szervezőként lett közismert, igazgatói megbízatása előtt régészként is jelentősei produkált. Doktori (Adatok a magyar Dél-Alföld későbronzkorához, 1962), majd kandidátusi disz- szertációja (A Dél-Alföld korai neolitikumának főbb kérdései, 1969) mellett megemlítendő német nyelvű könyve (Das bronzezeitliche Gräberfeld bei Tápé, 1975), valamint különféle településmonográfiákba írott régészeti fejezetei (Szeged, 1983, Deszk, 1984, Ópusztaszer, 1980). Bálint Csanád, bár Szegeden csak rövid ideig dolgozott, már csak azért is megemlítendő itt, mert a szegedi múzeum munkatársai közül ő az egyedüli, aki kiérdemelte az akadémikusi címet. Itteni publikációi elsősorban a honfoglalás korával foglalkoztak (pl. Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon, 1968; Honfoglalás kori lovas temetkezések, 1971). Kürti Béla, bár máig nem publikálta nagy jelentőségű algyői ásatásainak monografikus földolgozását, szétszórt részletközlésekben is megmutatta szaktudását. A Szeged története 1. kötetében (1983) több régészeti fejezetet is ő írt. Horváth Ferenc legnagyobb teljesítménye a gorzsai, módszertani szempontból is figyelemre méltó ásatása; ebből több fontos publikációja is született (pl. A gorzsai halom későneolit rétege, 1982; Hódmezővásárhely- Gorzsa. A settlement of the Tisza Culture, 1987). De írt egyebek közt A Dél-alföldi korai bronzkori Ada-típusú kerámiá-ról (1981), vagy újabban - fé- lig-meddig népszerűsítő célzattal - a nevezetes „kun vitézről” (2001). Középkori régészként a szegedi várral kapcsolatos ásatásai és publikációi is értékesek. Lőrinczy Gábor, aki az avarkor avatott kutatója, részpublikációi mellett a Studia Archeologica című, méreteiben is tekintélyes régészeti évkönyv létrehozása és (Bende Líviával és Szalontai Csabával közös) szerkesztése miatt érdemel megkülönböztetett figyelmet. A fiatalabb munkatársak szépen bontakozó pályája később válik igazán megítélhetővé, de oroszlánkörmeiket már megmutatták: velük is számolni kell majd. A néprajz Tömörkény Istvánnal kezdődött a múzeumban. Néprajzi szempontból is értékelhető írói életműve (amely a Czibor-féle nyolckötetes életműsorozatban áll az érdeklődők rendelkezésére) mellett megemlítendő róla, hogy szakcikkeket is írt. A Néprajzi Értesítőben pl. A tanyai világból (1904), Temetések rendje a szegedi határban (1905), Szegedi vízenjárók (1906), Néprajzi apróságok Szeged vidékéről (1907), Tanyai orvosságok (1907) címmel is publikált. De írt a Szatymazi fa-lakatról (1911), vagy Feliratos agyagedényekről (1912) is. Cs. Sebestyén Károly sokrétű életművéből egy rész szintén az etnográfiát illeti meg. Itt leginkább talán A szegedi parasztház és az alföldi háztípus (1933) című munkája említendő meg. A későbbi, hosszabb-rövidebb ideig itt dolgozó néprajzkutatók közül Péczely Attila népzenével kapcsolatos kutatásairól, Nagy Dezső munkásfolklórral és Börcsök Vince népi jogtudattal kapcsolatos publikációiról kell szólni. Juhász Antal hosszú múzeumi pályafutása külön fejezet a szegedi etnográfiai kutatások történetében. Ő elsősorban a településnéprajz, a népi építészet, a kézművesség és a népi társadalom kutatója. Gazdag szakirodalmi terméséből a Tápé története és néprajza című, általa szerkesztett és (részben) írt úttörő monográfiát (1971), A szegedi táj tanyái (1989) című könyvét és az általa szerve-
