Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
III. A Múzeum mai szervezeti struktúrája
III. A MUZEUM MAI SZERVEZETI STRUKTÚRÁJA Móra Ferenc Múzeum A szegedi múzeum mai szervezeti struktúrája hosszú, ellentmondásos folyamat eredménye. Mint az évtizedek óta zajló belső polémiák jelzik, korántsem ez az ideális szerkezet, de egészében mégis lehetővé teszi a sokféle, jellegében is különböző munka egységes keretben történő végzését. A múzeum élén egy igazgató áll, aki egy gazdasági igazgatóval és egy általános igazgató-helyettessel együtt irányítja a szervezet munkáját. (Ez az irányítás, mivel a szegedi múzeum a megyei múzeumi szervezetnek is központja, kiterjed az egész megyére: az egyes helyi múzeumok igazgatói a megyei múzeumigazgatónak vannak alárendelve.) A tudományos munka organizálására korábban egy tudományos igazgató-helyettesi, ma pedig egy tudományos titkári poszt van rendszeresítve. A szorosabb értelemben vett múzeumi munka, s az e munkához szükséges gazdasági tevékenység elkülönülve zajlik. Az osztályszervezet (amely egyben megyei osztályszervezet is, tehát szakmai értelemben a makói, a szentesi és a csongrádi múzeumra is kiterjed), nagyjából-egészéből szakterületi eloszlást mutat: van régészeti, történeti, néprajzi, képzőművészeti és természettudományi osztály. Külön osztályban dolgoznak a restaurátorok, külön osztálya van a közönségkapcsolatoknak. A gazdasági — elsősorban pénzügyi - tevékenység is külön osztályban folyik. Egyes feladatkörök ezen a szerkezeten kívül, némileg amorf formában helyezkednek el: a könyvtár két dolgozója, a főépület és a Fekete ház gondnokai, az itt is, ott is viszonylag nagy létszámban foglalkoztatott teremőrök, a takarítók a múzeumi munka hátterét biztosítják; szerepük nélkülözhetetlen. Ugyancsak az osztályszervezeten kívül létezik egy, egyelőre bizonytalan körvonalú szervezeti egység, a marketingcsoport. Az egyes osztályok mérete is, tagoltsága is különböző. A legnagyobb létszámú s leginkább tagolt osztály a régészet, amely 12 régész mellett sok egyéb, a régészek keze alá dolgozó különböző munkatársat (gyűjteménykezelő, ásatási munkás, stb.) is összefog. Viszonylag nagy a történeti osztály is, de ez jórészt abból adódik, hogy ez az osztály magában foglal egy sor olyan tevékenységet is, amely külön osztályokban lenne végzendő (irodalomtörténet, numizmatika, fotótár); s ennek az osztálynak a „függőleges” tagoltsága is már jóval kevésbé kielégítő. A restaurátor osztály, amely az általános restaurátorok mellett a papír-, textil- és festményrestaurátorokat is egybefogja, több épületben helyezkedik el, s munkájuk is más-más szakterülethez igazodik. Az általános restaurátorok jórészt a régészeti leletek tisztításával, összeállításával, stb. foglalkoznak, míg pl. a festő-restaurátor a képzőművészeti anyag helyreállításával, a textilrestaurátor pedig a néprajzi és történeti textíliák gondozásával. A képzőművészeti osztály viszont kimondottan kicsi, egyetlen művészettörténész (s egy gyűjteménykezelő) alkotja. Helyzete kb. az irodalomtörténet és a numizmatika helyzetével rokonítható. A szervezeti struktúra egyik baja kétségkívül az, hogy a szerkezet és a tevékenységi terület csak részben van összhangban, a szerkezet nem igazodik kellően a múzeum profiljából adódó érdemi munkához. A másik probléma abban rejlik, hogy a tudományos munkatársak keze alá dolgozók létszáma nagyon egyenlőtlenül oszlik meg. Egyes területeken pl. egyáltalán nincsenek gyűjteménykezelők. E szerkezeti problémák persze jórészt abból fakadnak, hogy a folyamat, amelynek során a régi kis múzeum nagyobbá vált, többé-kevésbé spontán módon zajlott le, utóbb pedig a változtatásokhoz szükséges pénz már hiányzott.
