Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
II. A Múzeum helye a magyar múzeumi rendszerben
ISMERTETŐ A SZEGEDI MORA FERENC MÚZEUMRÓL /]f\ méjének e jellegzetes vadhajtásai, bár „efelé megy a világ”, a múzeumeszme lényegét tagadják meg. A műértés is, a múlt „megértése” is teljesítmény, olyan teljesítmény, amely nem oldható föl a szórakozásvágyban. S bár igazi, mély élmény (olyasmi tehát, amire a ma embere mindennél jobban vágyik), meg kell érte dolgozni: a „látogatónak” is. Másképpen az élmény is elmarad. A múzeum, ha méltó a nevére, a magaskultúra része. Hol a helye e világméretűvé duzzadt intézmény- rendszerben a szegedi múzeumnak? Nem tartozik a centrumországok nagy múzeumai közé, s még a magyar múzeumi rendszer Budapestre koncentrálódó, úgynevezett „országos”, nagy múzeumai közé sem. Utóbbiak: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum, s társaik minden mutatója értelemszerűen jobb, mint szegedi múzeumé. Gyűjtőkörük átfogóbb, méreteik nagyobbak, gyűjteményeik a világ- kultúra szempontjából fontosabbak, a világkultúra nagy tendenciáihoz jobban igazodók, munkatársi gárdájuk létszámban is, átlagminőségben is, specializáltságban is erősebb. Az a feladat például, amit Szegeden, mondjuk, egy ember lát el, az ezekben az országos múzeumokban egész csoport, osztály, vagy esetleg teljes intézmény dolga. S ami ott országos érdekű és jelentőségű bemutatandó fejlemény, az itt olykor „csak” lokális. Az itteni az „országosból” és az „egyetemesből” többnyire csak mint alkalmi vendégkiállítások befogadója részesül. Egyvalamiben mégis toronymagasan felette áll minden más, szebb és jobb múzeumnak, s ez adja létjogosultságát. A lokalitás értékei ide vannak „összehordva”, a helynek s emberének bemutatása itt történik meg, a saját múlttal való értékelő szembenézés itt következik be. Az, ami Szeged múltjából történetileg releváns, teljesítményeiből, természeti, stb. értékeiből és érdekességeiből bemutatható, az itt jelenik meg a leggazdagabban és a legtisztábban. S elsősorban az itteniek, az itt élők által érhető el, az ő épülésükre szolgál. Nem versenyez, mert nem versenyezhet a nála nagyobb országos és egyetemes hatósugarú múzeumokkal, hanem kiegészíti őket: azzal, amit csak itt lehet fölgyűjteni, ami lényege szerint ide tartozik, aminek itt, Szegeden van a legjobb helye. A szegedi múzeumban végső soron az őrződik meg s tárul föl, amire a többi, nála akár jobb és nagyobb múzeumoknak sincs érzékenysége, amely a világ más részén esetleg csak „érthetetlen” vagy egzotikus különösség, itt viszont a saját múlt része. (Az más kérdés, hogy az egyre jobban „globalizálódó” világban ezek a helyi színek s teljesítmények alighanem a más kultúrákból érkezőknek is egyre érdekesebbek lehetnek. A másiknak, mint a sajáttól különbözőnek az érdekesség-értéke a turizmus révén megnő, s így a nem szegediek, sőt a nem magyarok számára is nyújt élményt s tapasztalatot.) Szeged értékei, a városnak a magyar településrendszerben elfoglalt helye révén, önmagukban is jelentősek. A szegedi múzeum helye ma a magyar múzeumi rendszeren belül a középmezőny csúcsán, közvetlenül az országos múzeumok alatt van. Az úgynevezett megyei múzeumok, hálózaton belüli „vidéki múzeumok” közül a két-három legjelentősebb egyike. Ez, bár egyáltalán nem valami puszta automatizmus eredménye, nyilvánvalóan összefügg Szegednek a magyar városszerkezetben elfoglalt előkelő helyével. A város a múzeumszervezés és fönntartás szempontjából figyelembe veendő utóbbi két évszázadban mindig a fővároson kívüli városhálózat élvonalába tartozott, sőt hosszabb ideig az ország második legnagyobb városa volt. E helyzet lehetővé tette, hogy a szükséges szellemi (s nem utolsósorban: anyagi) föltételek meglegyenek a helyi múzeumhoz. A szükséges intellektuális potenciál helyben adott volt már régen (Szeged hagyományosan iskolaváros, 1921-től egyeteme, a húszas évek végétől többféle főiskolája is van), a város kulturális légköre, irodalmi és művészeti élete pedig ösztönző klímát biztosított hozzá. E tények nem a pedigré bizonygatása végett említendők - ezek hozzátartoznak a mai múzeumot körülvevő kedvező föltételrendszerhez. A múzeum, amely több épületben (Kultúrpalota, Fekete ház, stb.) van elhelyezve, s külön nagy rak-
