Lengyel András: Múzeum a Tisza partján (Szeged, 2007)
II. A Múzeum helye a magyar múzeumi rendszerben
teljes épület a múzeum birtokába került. (Az épület fölújítása s átépítése 1986-ban kezdődött.) 1985-ben a fölújított, immár teljesen a múzeum céljaira átengedett Fekete ház is megkezdte működését (ebben a történeti osztály kapott helyet). Sőt, új munkatársak kinevezésére is sor kerülhetett még, így pl. a múzeum munkatársa lett Marosvári Attila (sz. 1961) történész. A rendszerváltás (1989) értelemszerűen a szegedi múzeum működési föltételeit is radikálisan megváltoztatta. (A megyei tanács helyére kerülő megyei önkormányzat, hamar kiderült, nemcsak nevében, működésmódjában is másféle fönntartó.) S bár ez az új helyzet egy ideig legföljebb a finanszírozási föltételek romlásában mutatkozott meg, a külső politikai és szociokulturális tér nagymérvű átrendeződése már új, veszélyes kihívások elé állította a múzeumot. Hamar kiderült, hogy - mint nehézkes intézmény - a múzeum minderre csak lassan és tétován tud válaszolni. A bajt, bár a nyilvánosság számára láthatatlanul, fokozta, hogy 1991-től az autópálya-építés megkívánta régészeti ásatások szükségessé válásával a nyers, üzleti érdekérvényesítés is betört a múzeum életébe. Az M5-ÖS autópálya nyomvonalán megkezdődtek a régészeti munkák, s ez - a nagy pénzt jelentő nagy- beruházás folyományaként - részben a régészet múzeumon belüli aránytalan és eltúlzott befolyásához vezetett, részben létrehozta a pénzügyi „kísértések” veszélyét. Mindeközben, aligha véletlenül, a múzeumvezetés lendülete is megkopott, s maga az igazgató is elbizonytalanodott és megfáradt. Váltás és útkeresés Trogmayer Ottó 1997. szeptember 30-án, egy hosszú pálya s egy hosszú vezetői működés után nyugdíjba vonult. Feladatait ideiglenesen Pap János gazdasági igazgató vette át, aki ekkortól 1998. február 15-ig vezette az intézményt. Az utód, az új megyei múzeumigazgató a következő naptól a szentesi múzeum addigi régész-igazgatója, Vörös Gabriella (sz. 1952) lett. 0, mint az utolsó ciklusban már Trogmayer Ottó is, pályázat útján s meghatározott időre (öt év) került posztjára. Neki már igencsak nehéz és bonyolult feladatokkal kellett szembesülnie: a helyzet konszolidálásán és a napi működtetésen túl a múzeumnak az új mozgástérhez való alkalmazkodását is ki kellett kísérleteznie. Hogy ez mennyire sikerült, még nyitott kérdés, annyi tény, megszerveződött több, a kor igényelte feladatkör (marketinges, sajtóreferens) és Vörös Gabriella a fönntartók bizalma révén 2003-ban még egy újabb ciklusra is megbízást kapott. Ezt azonban már nem tudta kitölteni, 2006 nyarán egy pénzügyi revízió eredményeként a megyei közgyűlés leváltotta. Utóda, ideiglenes jelleggel, megbízott igazgatóként Horváth Ferenc régész lett, aki régóta a múzeum munkatársa s jelentős tudományos teljesítményt mondhat magáénak. [Kéziratunk lezárása után, 2007. június 28-án a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Zombori Istvánt választotta igazgatónak.] II. A MÚZEUM HELYE A MAGYAR MÚZEUMI RENDSZERBEN Múzeum s múzeum között, valljuk meg, ég s föld lehet a különbség. E régi görög szóval megjelölt intézményeket - méretük, gyűjteményeik értéke, szolgáltatásaik minősége, stb. viszonylatában - végső soron majdhogynem csak a név kapcsolja össze. Nyilvánvalóan egészen más jellege és súlya van a világ nagy múzeumainak, pl. egy British Museumnak, egy Louvre-nak s társaiknak, mint a nyugati világ perifériáján létrejött egy-két személyes kis múzeumoknak. Az igazán „nagyok” a világkultúra fő tendenciáit koncentráltan fölmutatni tudó óriásintézmények: nemcsak költségvetésük kiemelkedően nagy, nemcsak munkatársaik létszáma és minősége messze az átlag fölötti, de évszázadok során összehordott gyűjteményeik mérete és értéke is fölbecsülhetetlen. Némi szarkazmussal megjegyezhetjük, ezek még azt is birtokolják, amit sem pénzzel, sem szorgalommal nem lehetett megszerezni: a centrumországok e kulturális csúcsintézményei ugyanis a mögöttük lévő nagyhatalmi potenciál révén, erővel és fondorlattal „begyűjtötték” olyan hajdani „idegen” kultúrák