Nagy Imre - Szabó Tamás: A Képzőművészeti Gyűjtemény - Kiállításvezető a Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításához (Szeged, 2007)
Tornyai János - Mednyánszky László
pontrendszerekre. Az előtéri növényzet részletező, már-már természetrajzi pontossággal megfestett ábrázolása csak erősíti a festményből sugárzó élet- szerűséget. Tornyai János (1869-1936) festőművész, az alföldi festészet erőteljes alakja, aki az alföldi parasztság életének és környezetének hű tolmácsolását vállalja munkásságában. 1886 és 1889 között a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke. 1894 és 1896 között a szülővárosától, Hódmezővásárhelytől kapott ösztöndíj révén Párizsban folytatja tanulmányait, ahol a legerőteljesebben Munkácsy hat munkásságára. 1896-97-ben Németországban és Olaszországban jár, majd hazatérve Hódmezővásárhelyen telepszik le. Legjelentősebb műve a „Juss”, melyen a magyar szegényparasztság drámáját, a szegényes örökségen marakodó családtagokat ábrázolja erőteljes festői eszközökkel. Ez a téma közel három évtizeden át - 1901 és 1930 között - foglalkoztatja. Tájképein a „nagy sömmi”, az alföldi táj sommás ábrázolásával foglalkozik. Színvilága a bajai években erőteljesebbé válik, majd 1919-es Budapestre költözésével, amikor is nyaranta a szentendrei művésztelepen dolgozik, ez a kolorizmus általánosan jellemzővé válik festészetében. „Három nemzedék” című kompozíciója azon művei sorába illeszkedik, melyeken a magyar szegényparasztság sorsát, mindennapos küzdelmeit és életük apró örömeit örökítette meg. A kép középterében egy ülő és egy mellette álló nőalak látható. Az ülő nő kezében bepólyázott csecsemőt tart, s a gyermek fölé hajlik az álló nőalak. A drámai hatással kezelt fény a pólyát, az ülő nőalak fejkendőjét és az álló nőalak jobb vállát világítja meg, s ezzel olyan dramaturgiai hatást ér el a sötét tónusokban tartott kompozícióban, amely éles kontrasztban van a jelenet bensőséges atmoszférájával. A mű átlós kompozícióját erősíti az a bal alsó sarokban elhelyezett korsó is, mely innen indítja el a néző szemjárását, hogy a pólyás alakján át, az álló nőalak bal vállán keresztül a figura mögötti falon felderengő fény folton pihenjen meg. Mednyánszky László: Virágzó fa Mednyánszky László nagy méretű olajfestménye, a „Virágzó mandulafa” is ebben a teremben kapott helyet, mely eleven, szinte izzó koloritjával a Díszterem egyik éke. Mednyánszky László (1852-1919) festőművész Münchenben a Képzőművészeti Akadémián, majd 1873-ban Párizsban az Ecole des Beaux-Arts-on tanul. 1877-ben Párizsból Barbizonba megy, majd a következő évben Itáliában tesz tanulmányutat. 1880-tól felváltva él Bécsben, illetve Magyarországon. 1889-től 1892-ig ismét Párizsban él, majd hazatérését követően Bécs, Budapest és szülőhelye, Beczkó között ingázik. Az első világháború idején rajzolóként bejárja Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt. „Virágzó fa” című festménye, melyet „Virágzó mandulafa”, illetve „Virágzó bokrok” címen is emlegetnek, 1902-ben, a városi vásárlás révén került a gyűjteménybe. A két méter magas festmény a fény hatásának bravúros megörökítése révén a közvetlen látványélmény minden varázsát biztosítja. A tavasziasan tiszta, kék ég előtt látjuk a sűrű ágazató, részletes rajzolatú facsoportot. Apró virágai csipkefüggönyként borítják be a kép felületét. Az előtér növénytakarójának könnyed ecsetkezelésű festésmódja hűen követi az aprólékos festésű facsoport felületi kidolgozottságát. A sajátos belső sugárzású festmény az egyik legmeggyőzőbb példája Mednyánszky keleti filozófiákból, elsősorban a buddhizmusból táplálkozó panteizmusának. A Díszteremben látható másik műve, a „Tél az erdőn” az Ambrozovics-gyűjtemény darabjaként
