Katkóné Bagi Éva: Így öltözködött a "szögedi nemzet" : A szabóipar dicsérete (Szeged, 2007)

Szegedi szabók a 20. sz. első felében

széria munkát is végeztek. Fénykora az 1960-as 70-es évekre tehető, majd gyors hanyatlás után 1989-ben fel­számolták az üzleteket, a gépeket, berendezéseket, a dolgozókat pedig szélnek eresztették. Az üzletben a kiadvány írásakor (2007-ben) az ERSTE bank működik." Szegedi Ruhagyár A Budapesti Egyenruha-ipari Nemzeti Vállalat fióküzeme volt a Ruhagyár elődje. 1949-ben 32 dolgozóval kezdték meg a munkát a honvédség megrendeléseit elégítették ki. Szegedi Ruhagyár néven 1951-től már 1000 főt foglalkoztattak. A Ruhagyár felfelé ívelő pá­lyán, egyre nagyobb megrendeléseket kapott. Kezdetben zsákokat, vattakabátokat, munkaru­hákat, köpenyeket, orkánt varrtak. A titkos ha­diüzem elfedésére beindították a modellezést, a kis szériás termékek varrását, 1970-ben már 3284 dolgozóval termeltek. 1970-től beindult a külföldi bérmunka is, férfiöltönyöket készítet­tek. A kezdeti évektől általában 30—70 fő férfi és női ruhakészítőt oktattak. Az 1980-as évekre te­hető a Ruhagyár fénykora. A munkaerőhiány megoldásaként falusi telephelyeket létesítettek, bérmunkásokat foglalkoztattak. Az 1990-es években folyamatos hanyatlás figyelhető meg minden kétségbeesett törekvés ellenére. Az uk­rán piac összeomlott, a pénzromlás miatt, volt olyan év, hog)' traktorok sorakoztak a ruhagyár udvarán, ugyanis azokkal fizetett az ukrán fél. 1993-ban megalakult a Szegedi Ruhagyár Rt., de a válság állandósult a fegyveres erők megrende­léseinek elmaradása miatt. A nyugati igényes munkát a falusi betanított dolgozók nem tudták teljesíteni, ezért folyamatos létszámcsökkenté­sek jellemzik ezeket az éveket. 1989-ben még 2060 dolgozójuk volt, öt év múlva már csak 600 főt alkalmaztak. A további években fokoza­tos hanyatlás, elbocsátások következtek, míg 2006-ban végleg bezárta kapuit a nagy múlttal rendelkező Ruhagyár is. Szegedi Ruhaipari Szövetkezet „Több fióküzlettel, nag vevőkörrel és több száz alkalmazottat biztosította a méretes munkát." Szegő Ábrahám férfiszabó, Kölesei u. 12. 191 l-ben aktív. Szegő Fülöp férfiszabó, ipartest. Polgár u. 6. 1933­ban aktív. Székely Vilma női szabó, ipartest. Gizella tér 3. 1933-ban aktív. Szekeres Ilona varrónő, Tompa u. 23. 1933-ban ak­tív. Szekeres Piri varrónő, Tompa u. 23. 1933-ban aktív. Szekszárdi Ferenc szűcs, Csongrádi sgt. 55. 1911­ben aktív. Szekszárdi mérték utáni szűcs, Kecskeméti u. Szél István férfiszabó, Római krt. 18.1911 -ben aktív. Széli Sándor férfiszabó, Boldogasszony sgt. „Úri és egenruha készítésselfoglalkozott, igen megbízható mi­nőségben. Személyes kapcsolatom is volt hosszú éveken át vele, mert a Divatszabó Vállalat igazgatója volt 1956 előtt és után is, egészen a nyugdíjazásáig, lg szakmai és emberi kilétéről volt alkalmam véleményt al­kotni. Nagon szerette az egenes, tiszta beszédet, a va­lóságot. Munkája, mint vezetőnek sokszpralá volt ren­delve a rendszernek, de a józan ítélőképessége megmaradt. Tudomásom szerint a hitét nem vesztette, csak óvatosan gakorolta, kevésbé ismert templomokat látogatott szívesen." Széli Sándor férfiszabó, Szabadsajtó u. 6. 1933-ban aktív. Szélpál Ilona varrónő, Tompa u. 16. 1933-ban aktív. Szendrey József női szabó, Kereszt u. 16. 1933-ban aktív. Szenmári Ilona varrónő, Damjanich u. 16. 1933-ban aktív. Szenmári Teréz varrónő, Damjanich u. 16. 1933­ban aktív. Sziberman Erzsébet női szabó „Férjével egütt a szak­ma magas szintű elismerését vívták ki maguknak. Sok szép ruha készült náluk, hírnevüket a becsületes mun­kajellemezte." Szikai (ános férfiszabó, Vásárhelyi sgt. 31. 191 l-ben aktív. Szikszai Józsefné női szabó, Valéria tér 6. 1911-ben aktív. Szilágyi Antal férfiszabó, Kisfaludy u. 3. 1933-ban aktív. Szilasi János Pásztor u. 9. 1933-ban aktív. Szilberer Erzsébet varrónő, Szende B. u. 2. 1933­ban aktív. Szimula Ferencné varrónő, Szthság u. 15. 1933-ban aktív. Szirovicza Antal férfiszabó, ipartest. Honvéd tér. 7. 1933-ban aktív. Szitkai Dezső férfiszabó, Pulcz u. 30. 1933-ban ak­tív. Szivák Albert férfiszabó, Petőfi S. sgt. 40. 1933-ban aktív. Szobota József férfiszabó Petőfi sgt. (eleje) „Tanuló koromban voltam az üzletében, már akkor feltűnt a szép iizfet, az, úri modor és a gönyörű kivitelezésű igé­nyes munka. A belső munkásokon kívül bedolgozói is voltak, íg eg-két esetben az én mesterem is besegített. A munkát hozni-vinni volt a feladatom, de mint min­88

Next

/
Oldalképek
Tartalom