Szatmári Gizella (szerk.): Strobl Alajos (1856-1926) szobrászművész emlékkiállítása (Szeged, 2006)

Egyik alkalommal bejelentették az uralkodó, I Ferenc József látogatását. Megtörténtek a szokásos előzetes intézkedések, detektívek kutatták át a lakást, Apám fra kkot ltött, mert ez kötelező volt (amikor a királyt portretírozta, akk or is frakkban kellett mintáznia), de valahogy a majomról elfeledkeztünk, és nem zártuk be. Az meg elh újt a kályhában, amelynek ajtaját felcsapva hagyta az, aki a legutoljára fűtött benne, pár hónappal azelőtt. Nos, a király végigsétál a műtermen, minden szobrot megnéz, kedvesen beszélget... egyszerre egy óriási csattanás... meghűlt bennünk a vér... mindenki merényletre gondolt... A király hirtel en bátrafordult és meglátta, hogy a majom ugrott ki a kályhából, ugrás közben leverte az ajtót, ami harsány csattanással esett le, aztán őmajomsága is megijedt, felugrott a „lakosztályába" és kidugta a fejét a lukon. Ak irály jókedvűen felnevetett és kezeve 1 felintett a riadtan pislogó állatnak. Művészetről, irodalomról Donatellót és Michel ange lót tartotta legtöbbre. Az első világ báb oru alatt csinált egy portrét Michelangelóról, önarcképe alapján, ezen élete végéig dolgozott és gyakran mondta: "Még mindig nem tudom azt az erőt beleadni, ami benne volt, azt hiszem, ez a szemekben rejlik..." Háromszoros életnagyságú szobor volt. Kikerült Amerikába. Az 1930 -as evek elején itt járt Blascbke Frigyes amerikai magyar szobrász és az vitte magával. Nem tudjuk mi lett vele. Rodint nagyon szerette, de a Gondolkodó című szobrát nem állhatta... Hiányzik belőle a fel sőbbrendű ember lelkisége.. .úgy tartotta. Mindig csak a lélek érdekelte, minden testi öröm csak másodlagos szerepet játszott nála. Sokszor mondta: milyen jó a kígyónak, amiért egy héten csak egyszer kell ennie... Az o véleménye szerint a művészetnek fel kell emelnie az embert, a jó műalkotás az, amelybe szellemet lehel a művész. Nem elég szolgai hűséggel másolni egy arcot, ha az egyéniséget nem vitték bele, nem ér semmit. Nem szerette a regényeket, annál jobban szeretett történelmi munkákat olvasni és a versekért rajongott. Sokat szavalt is, kedvenc költeményeinek egyike volt Sík Sándor verse a Vág születéséről, bisz a Vág „az ő folyója volt. Tulajdonképpen már fiatal k órában is hajlamos volt a depresszióra. Például, ha nem volt megelégedve valamelyik munkájával, nyomban beleesett ebbe a hangulatba, mert mindig túl nagy feladatokat tűzött maga elé és nagyon objektíven nézte alkotásait. Bizony előfordult, hogy összetörte, amit mintázott... Viszont éppen ez a nagy objektivitás és a nagy ambíció lendítette előre és ez tette, hogy még 65 évesen is tudott fejlődni. Amikor élete alkonyán megkapta a Greguss-díjat, a kritika kihangsúlyozta, mennyire modern alkotás az ő Vénusza! Öreg korára moderne bb tudott lenni a fiataloknál! Mindene k felett szerette az anyját, a hazáját, az Istent és a művészetet. M ind a négyet egyforma hevesen.