Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Az 1956-os forradalom Algyőn - Szankciók a Forradalom után

A munkahelyeken „Mi tudjuk, ki vagy!" légkörben dolgoztam. Ezt éreztették a munkahelyi előmenetel és a munkabér területén. A tanulás, illetve a továbbtanulás lehetőségének beszűkítésével és bezárásával. Nagy lelki stresszhatást gyakoroltak rám. Mindenben mellőzöttséget és megaláztatást kaptam. Munkámat viszont elfogadták és meg voltak elégedve vele. Amit sikerült elérnem, az életemben, az mind a saját erőmből lett, a Rendszer totális akadályoztatása ellenében. A rendőrségre járnom kellett! Gazdasági bűncselekményekbe akartak belekeverni, majd „beszervezéssel" próbálkoztak — sikertelenül! Ezek az elmúlt évtizedek maradandó, mély lelki nyomokat hagytak bennem, amelyet még most sem tudok elrendezni! Az 1956-os forradalom következményét „érdek nélküli szeretettel" hordozom. (Nem várni, kérni, hanem csak adni!) Többször felmerült már bennem az a gondolat, jobb lett volna akkor meghalni, mint megalázva élni le az életet. Azt is tudom azonban, hogy az életet úgy kaptam, s ezt meg is kell őriznem! Erdemeik azoknak is vannak, akik becsületesen helytálltak abban az időben, de nem kerültek börtönbe. Akik az életük kockáztatásával védték az életeket, a rendet, és maguk sem követtek el törvénytelenségeket, nem éltek vissza a rájuk ruházott hatalommal. Sokak szerint meg kellene vizsgálni, hogy ki, miért került börtönbe - tisztelet a hősöknek —, s mikor. Csak így lehet a jövőnek megőrizni „'56 tisztaságát". Mert vannak, akik érdemtelenül melegszenek a Forradalom lángjánál. Az én utam '56-hoz nagyon mélyről, küzdelmesen indult el. Harcom nem test ellen, hanem a gonosz hatalom ellen szólt. Az algyői forradalmi megmozdulásokban való részvétel miatt, más személyek büntetéséről egyelőre nem tudok. Szüleim elmondása alapján: „Amikor elmentél, nem sok idő múlva kerestek. Éjszaka bejöttek a házba a fegyveres karhatalmisták (pufajkások). Ott álltunk előttük, ahogy az ágyból kiugrasztottak bennünket. Hol vagyok én? - kérdezték nem éppen barátságos hangon. — Dunakeszin. — válaszolta Apám. — Mi az a Dunakeszi? — kérdezett vissza a pufajkás. — Ez egy helység. - magyarázta nekik Apám. — Hol a „Gyerek"? - kérdezte a másik hangosan. 84