Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Szeged, 1956

A vízágyú Kint vagyunk a körúton, a járdán, mind a négyen, egy csomóban. Indu­lunk a Nagyállomás felé. Alig haladunk egy pár métert az ablak alatt, amikor az úton lévő tűzoltókocsiból erős vízsugár ér bennünket! Na, ez is nagy meglepetés volt számomra, nem csak az előbbi támadás! Mit akarnak már velünk ezzel a vízzel? Hiszen már ártalmatlanok vagyunk ezen az éjszakán — gondoltam. Egy kapuhoz szaladtunk, hogy bemenekülünk, de az be volt zárva. A víz­sugár követ minket. A kocsi úgy halad az úton, ahogy mi a járdán. Nagyon erős a vízsugár ütése, szinte fáj. A következő ház kapujához szaladunk, de az is zárva van. Meg szeretnénk szabadulni ettől a vízágyútól! Odakiáltunk neki gorombán, de az szinte kéje­legve lövi a vizet ránk. Szétnézek — sehol egy ütleg, vagy egy kődarab, amivel szembeszállhatnék vele. Felfeszíteni egy szegélykövet! — futott át rajtam a gondolat. Azzal leütöm a kocsi végéről, ahol ült, s kezelte a fecskendőt. Az út felé szaladtam, most azonban csak én lettem a célpontja. Megpró­báltam kifeszíteni a követ, de nem sikerült. Az arcomat érte a vízsugár. A feje­met majdnem leütötte a helyéről. A hátamat fordítottam neki, s ahogy ott guggoltam, rángattam a követ, a kocsi egyre közelebb jött, és a vízsugár is ha­tásosabb lett. Végül feladtam, s visszaszaladtam az ablak alá, a gyalogjárdára a többiek­hez. Szét kell szóródni! — határoztuk el. Úgy is lett, egyenként mentünk, s egy­szer csak megállt a kocsi, és nem lőtt tovább a vízágyú. Elhatároztuk, hogy elmegyünk a Nagy állomás közelébe, s ott villamosra szállunk, és úgy jövünk vissza a hídhoz. Ujabb esemény talán nem fog érni bennünket! Arra gondoltam, hogy hát­ha a szétszórt tüntetőket megpróbálják összefogdosni. De erre már a hata­lomnak nem volt most ereje! Közben megtudtuk, hogy a kislányt, akit védelmünkbe vettünk, Molnár Zsuzsának vagy Máriának hívják, s a Kossuth Zsuzsa egészségügyi iskolába jár. Elértük a villamost, s felszálltunk, ketten-hárman voltak csak rajta. Jön a kalauz — mi jegyet akarunk venni, de nem akarja elfogadni a pénzt. Ránk néz és kérdezget bennünket. Vizesek voltunk és megtörtek. Végül rá­erőltettük a jegy árát. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom