Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn : Ahogyan átéltem és láttam (Szeged, Móra F. Múzeum Múzeumi Tudért Alap., 2006)

Szeged, 1956

A kézi csata Percek telhetnek így el. Nem tudom még felfogni, hog}- mi is történik most! Feltartott Kossuth-címer, s a két nemzeti zászló a kezünkben. Mellettem áll Miska és Laci. A portás és az elmenő ember után nézünk kissé értetlenül. Azt nem értettük, hogy előtte miért nyüt meg a kapu?! Ebben a pillanatban fény villan. Arra nézek, de már ott is vannak a katonák! Nem tudom megállapítani, hogy milyen egységhez tartozhatnak. Ránk rohantak mindent elsöprő lendülettel, s kezdetét vette a küzdelem! Mi mind a hárman kaptunk egy-egy jól megtermett, s mint később kiderült jól kiképzett AVH-s harcost! Megragadta a kezemben tartott transzparens rúdját, s ki akarta csavarni a kezemből. Ö is, s én is fogtuk a rudat mindkét kezünkkel, s eközben ide-oda lódultunk. Sikerült neki végre stabilan megvetni a lábát. Felemelt úgy, hogy a lábaim a levegőben kalimpáltak, s a földre vágott. Most éreztem, hogy erőfölényben van! Megszerezte a transzparenst! Éppen fel akarok ugrok a földről, amikor is azt két kézre fogta és teljes erővel fejbe vágott! A címeres rész érte a fejemet. Deszka darabok fröccsentek széjjel, de a fejemnek semmi baja! Kemény legényt fogott ki, de én is! Elvenni tőle a rudat és harcképtelenné tenni! — villant át az agyamon. Egy villanásnyi időre láttam Miskát és Lacit. Még a zászlók megvannak, ha töröttek is a rudak. Keményen tartják magukat! Ráugrottam, s elkaptam a rúd egyik részét — ment a tusakodás, s úgy meglódított ez a hatalmas ember, hogy az eltört, s elestem. Hanyatt feküdtem, amikor is a maradék rúddal, amit szintén két kézre fogott, a fejem felé suhintott, mint aki fejszével fát hasogat. Sikerült az utolsó pillanatban a karomat védőén magam elé tartani. A rúd darabokra tört, de a kezében még volt belőle. Semmi baja a karomnak! Felugrottam, mert támadásba lendült. Sikerült kitérnem előle pár másodpercre. Jajgatást, sivalkodást hallok. Valaki túlharsogja mindezt: — Ne féljetek, ne féljetek! Civilnél a géppisztoly! A gyerekeimet keresi a szemem - ott vannak, csattognak a kemény algyői áztatós öklök. A zászlók már a földön hevernek rudak nélkül. Rajtuk megy a harc! Nem tudunk egymáson segíteni. Mindenkinek meg van a maga embere. Támad az ÁVÓ-s deszantos, elkapom a rúddarabot a hadonászó kezében. Azt gondoltam, hogy ezt már nem lehet tovább törni - de tévedtem. Nem bírt lerázni, úgy fogtam, mint az acélbilincs! 22