Marosvásári Attila: Ahol a forradalom lángja föllobbant. 1956 Szegeden (Szeged, 2006)
A forradalom leverésének napjai (november 4. - november 13.)
A FORRADALOM LEVEREüENEK NAPJAI (november 4. - november 13.) November 4-én reggel, Nagy Imre miniszterelnök drámai hangú fölhívása után, a város több pontján fiatalok és munkások a fegyveres ellenállásra készülődtek. A szovjet páncélosok a délelőtt folyamán bekerítették a várost, ám Szeged elfoglalására ezen a napon még nem került sor. A szovjet túlerő láttán a Forradalmi Nemzeti Bizottság és az október 29-én megalakult Forradalmi Katonai Tanács az értelmetlennek látszó ellenállással szemben foglalt állást. Szegeden ekkor sem megfelelő mennyiségű és minőségű fegyver, sem ellenállásra alkalmas, hadra fogható katonai erő nem állt rendelkezésre, mellyel érdemben szembeszállhattak volna a szovjet harckocsikkal. A rádió híradásait halva — hogy a szovjetek elleni föllépést, illetve a vérontást megakadályozza — Vígh Illés őrnagy, a szegedi honvéd helyőrség parancsnoka, a Forradalmi Katonai Tanács hadműveleti osztályának vezetője utasítást adott az előző napon elkészített városi védelmi terv megsemmisítésére, A fegyveres védekezés esélyeit tovább csökkentette, hogy Lazur Barna főparancsnok bejelentette a Nemzetőrség föloszlatását. Bár szórványos lövöldözésre sor került, a város így számottevő ellenállás nélkül kapitulált a november 5-én kora hajnaltól beözönlő, de a hatalmat csak másnap, november 6-án átvevő szovjet páncélosok előtt. A megszállás elől igen sokan távoztak a városból, számosán, különösen a megtorlástól tartó nemzetőrök közül, ajugoszláv határon keresztül az országot is elhagyták. November 6-án a szovjet szuronyosok a Forradalmi Nemzeti Bizottságot ülésezés közben lepték meg a városházán, feloszlatták azt, és tagjai közül — a volt MDP funkcionáriusainak instrukciói alapján - azonnal letartóztatták Kovács Józsefet, Fábián Ferencet, Végh Joachimot, Szegedi Istvánt, Kövesdy Lajost és Fejér Dénest. A feloszlatott forradalmi szerv helyett megalakították a Munkás-Paraszt Tanácsot, melynek elnökévé Tombácz Imrét, helyettesévé dr. Perbíró Józsefet és Vincze Antalt nevezték ki. Perbíró ekkor még a megszállók aktuálpolitikai megfontolásainak köszönhette, hogy elkerülte a letartóztatást. A szovjet fegyverek árnyékában még november 5-én megalakult a volt kommunista állampárt, az MDP utódszerve, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága, mely ettől kezdve tevékenyen részt vett a forradalmi centrumok fölszámolásában. Kezdeményezésükre indult meg egy karhatalmi feladatokat ellátó polgárőrség szervezése. Megkezdődött a forradalom idején biztonsági őrizetbe vett ávósok kiszabadítása is, ők szintén tevékeny résztvevőivé váltak az új hatalom megszilárdításának. Az öthalmi laktanyában berendezkedő szovjet városparancsnokság november 7-től megkezdte a forradalomban aktív szerepet játszók letartóztatását. Másnap — nyilvánvalóan politikai nyomásra — az egyetemi professzorok újabb nyilatkozatot adtak ki, és kapitulálva az új hatalom előtt, elismerték a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, ugyanakkor elutasítottak minden sztálinista restaurációs kísérletet. Szeged népe viszonylag gyorsan fejet hajtott a túlerő: a szovjet páncélosok és a nyomukban visszaérkező volt pártfunkcionáriusok előtt. Noha még hónapokon keresztül lehetett itt-ott a városban a forradalom eszményei mellett kiálló röplapot, néha falragaszt találni, jelentősebb ellenállásra, demonstrációra - egy november közepi munkabeszüntetéstől eltekintve - nem került sor. Alig néhány nappal a szovjet megszállást követően szinte mindenütt megszűnt a sztrájk: november 9-én az üzemek túlnyomó részében fölvették a munkát, s ugyanezen a napon megkezdődött a tanítás az iskolákban. A forradalom nyomán létrejövő munkás-önigazgatási szervek, az üzemi munkás- tanácsok ugyan még hosszabb-rövidebb ideig működtek, sőt, december 8-án Skultéti Medárd, a Szegedi Konzervgyár munkástanácsi vezetőjének elnökségével megalakult a Szeged Városi Központi Munkástanács is, de ezek a Kádár-rendszer megszilárdulásával párhuzamosan, 1957 tavaszára mindjobban elszigetelődtek, és jelentőségüket elveszítve csöndesen elhaltak.
