Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Krupa András: Evangélikus anyakönyvek tanúsága Csanádalberti első telepeseiről (1844-1870)

KRUPA ANDRÁS Evangélikus egyházi anyakönyvek tanúsága Csanádalberti első telepeseiről (1844-1870) A z egyházközség anyakönyveit az utóbbi években a templomban elhelyezett szekrényben őrizték. Azonban a néhány évtizede pusztító vihar ledöntötte a templomtornyot, és az épületben is komoly károkat okozott, aminek következtében az első kötetek éppen a szóbanforgó időszakból (1844 - 1870) megsemmisültek. Szeren­csére a pusztulást megelőzően az összes itteni anyakönyvet az egyik amerikai protes­táns (mormon) egyház mikrofilmre vetette, s egy másolatát elhelyezte a Magyar Or­szágos Levéltárban. A mikrofilmet lefénymásoltattam, és egyik példányát átadtam a csanád-alberti egyházközségnek. Ezáltal ismét teljessé váltak az anyakönyveik (eske­tési, keresztelési és temetési). Mivel ilyenformán ezzel az üggyel foglalkoztam, téma­választásomnak egyik okává vált. Ugyanakkor felkeltette a figyelmemet Csanádalber­ti tudós helytörténész lelkészének, Czinkotszky Mártonnak az első eltűnt anyakönyv élére helyezett eddig kiadatlan kézirata, mely a falu történetéről szól. Noha lényegé­ben a szlovák nyelvű könyve és magyarul írt tanulmányának 1 rövidített változata, újabb adatokat is tartalmaz. Természeten mindenekelőtt az a szándék vezetett, hogy a most már jobban hoz­záférhető első anyakönyvi kötetek alapján megállapíthassam, hogyan alakult az új község lakóinak élete az első telepesek érkezésétől eltelt bő negyedszázad során (eb­ben az időszakban formálódhat ki normális körülmények között az állandó törzsné­pesség viszonylagos közösségé), milyen módon alakult ki saját kulturális környezete, gazdasága és egyéb fontos, az életvitelét befolyásoló építménye. De e település esetén azonnal szembeszökik az a jelenség, hogy a szűkebb magon túl szinte állandósult az újabb lakosok érkezése, ill. a korábbiak és ezen újabbak továbbállása, ha nem találták meg az elképzelt számításukat. A meglévő hivatalos és egyéb levéltári anyagok, valamint maguk az anyaköny­vek azonban nem nyújtanak olyan összefüggő ténysorozatot, amely alapján e tekin­tetben pontosan körvonalazható képet alkothatnánk a kezdetekről és a további évek­ről. Ennek ellenére - különösen az anyakönyvek önálló adatai - több vonatkozásban is lehetőséget nyújtanak a meglehetősen hiteles következtetések levonására. És amit a tanulmány elején szeretnénk kihangsúlyozni: az anyakönyvek a telepeseket kibocsátó helységeinek sokkal tágabb köréről tanúskodnak, mint azt a korábbi forrásokból sej­teni lehetett. A hivatalos összeírásokhoz képest sokkal árnyaltabban adatolható a tár­sadalmi helyzetük, a születés, a házasság és a halál szokásainak alapismeretei is meg­bízhatóbbak. Csanádalberti a 19. század első felében létrehozott dohánykertész helységek so­rába tartozik. Ez az az időszak, amikor a kamara temesvári igazgatósága a dohány­termesztés erőteljes növelése, az ebből származó bevételek maximálása és a dohány­' Czinkotszky 1884., 1902. Kézirat, 1889. 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom