Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Bárkányi Ildikó: Az apátfalvi férfi viselet

került sor.

1

3 A két világháború közötti időszakban a visszaemlékezések szerint inkább az idősebb gazdák viselték a takácsok által vagy házilag szőtt kendervászonból varrt, bő szárú gatyát, jellegzetes kiegészítőivel együtt. Az alapanyagul szolgáló kendervásznat még az 1950-es években is szőtték a tanyai takácsok, igaz, ekkor már nem a viselet elkészítéséhez. A bőgatyás viselet együttes jellegzetes darabjai a bő ujjú, kézelős vagy borjúszájú ing, a posztóból varrt, ezüstgombos lajbi és a posztó ujjas, kabát, télen a bőrből készült suba, ködmön vagy a szűr. A viselethez lábbeliként ünnepre csizma, hétköznap, munkába bocskor, otthonra az időseknek papucs illett. A házilag varrt, esetleg rokonhoz, szomszédhoz, varróhoz vitt vászon ingek finom takácsvászonból, az ünnepre valók gyári sifonból készültek. A vőlegényingeket gazdag fehérhímzéssel díszítették. A vászonból varrt „fehérruha" elsősorban nyári viselet volt, az idősek az 1930-as évekig templomi viseletként is megtartották, a fiatalok az 1920-as évekig báli öltözetként használták. Munkaruha gyanánt a tanyákon az 1950-es évek elejéig használatban voltak egyes darabjai. A férfiviselet változása a második világháború után felgyorsult. A változást nem csak az ízlés városiasodása idézte elő, hanem az a tendencia is, hogy az 1950-es, még inkább az 1960-as évektől az egyes ruhadarabokat és a kiegészítőket már nem a helyi és vásározó iparosoktól

1

4, hanem a makói és a helybeli, készterméket árusító üzletekből szerezték be. A vászongatya Az 1920-as évek elején még a gazdalegények is viselték ezt a ruhadarabot, rojtos aljú, ünnepi változatát bálba, templomba is. A fiatal férfiak inkább csak nyáron hordták, az idősebbek azonban télen is felvették, ilyenkor a bő, felső gatya alá még egy, szűkebb szárút is felhúztak. Legtovább a tanyai gazdák tartották meg ezt a ruhadarabot, melynek szoknya bőségü, ünnepi változatában, az úgynevezett londorgatyában vasár- és ünnepnapokon a templomban jelentek meg. Napjainkra egyetlen darab sem maradt meg a faluban (sőt a múzeumi gyűjteményekben sem), a ma élő idősek is csak gyermekkoruk emlékeit felelevenítve beszélnek róla. A londorgatya bokáig ért, bőségét legalább 6-8 szél vászon tette ki. Mátó Lajos (1935) szerint olyan bőségű volt, hogy ha viselője a két szélét felfogta, vállig emelhette a karját, hogy szétterüljön. Szárát rojtozás díszíthette, egyes adatok szerint akár háromszoros is. Viselésének rangjelző üzenete is volt: a „londorgatyások" közé a tehetősebbek tartoztak, míg munkás vagy cseléd ebben az időben már nem járt gatyában.

1

5 A bőszárú gatya báli viseletként sok tréfára adott lehetőséget. Antal Balázs (1925) említette, hogy azok a 1

3 A kiállítás egyik látványossága volt a tanonciskola tornatermében megrendezett népművészeti kiállítás, amelyben többek között apátfalvi tisztaszoba is helyet kapott. Az apátfalvi gyöngyösbokrétások a kiállításhoz kapcsolódó „dalosünnepély" keretében lakodalmast adtak elő a Horthy-parkban. A előadás forgatókönyve Kovács László és Fél Edit útmutatása alapján készült. Forgó G. 1998. 6, 14; Ugyancsak 1937ben. Kovács László által készített felvételen idős apátfalvi férfi látható, hosszú, bő vászongatyában. NM 74681. 1

4 1872-től Apátfalvának évente négy országos vására volt. 1

5 A Tisza parti Csongrádon a két világháború között a juhászok és a hagyománytisztelő gazdák viseltek vászongatyát. Ld. Szűcs J. 1991. 43. 419