Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Barna Gábor: A szegényebb társadalmi rétegek munkakörülményei és társadalmi kapcsolatai Kunszentmártonban a 19-20. század fordulóján

1930-as években egy köbméter föld kitermeléséért 1 pengő 20 fillért kaptak. Egy mázsa búza ára akkor kb. 16 pengő volt. A kemény és vizes talajon végzett munkáért valamivel több bért kaptak. A teljesítmény mérése érdekében ún. babákat hagytak. Rossz munkánál alkalmanként csaltak is valamennyit: megfejelték a babákat, vagy a partot emelték meg. A teljesítmény növelése érdekében gyakran az is előfordult, hogy még éjszaka is dolgoztak, bekötött talicskakerékkel. Bekötötték a kereket, nehogy a másik banda észrevegye őket. A kubikmunka során együtt dolgoztak kunszentmártoniak, szentesiek, csongrádiak, mindszentiek és szeghalmiak is. Legjobb kubikosoknak a csongrádiakat tartották. 2. Megfelelő kubikosmunka híján sok kubikos fogott fel tavasszal harmados kukoricaföldet. Ennek jövedelméből, a harmadrész kukoricatermésből már valamelyes jószágtartással is foglalkozhattak. Különösen idősebb emberek vállalkoztak erre, akik már nem vagy nehezebben bírták a nehezebb fizikai munkát jelentő kubikolást. Feladatuk a felvállalt föld többszöri, legalább kétszeri megkapálása volt, ősszel a kukorica letörése. A termést a gazda fuvarjával szállították házukhoz. 3. A kora tavaszi hetekben, hóolvadás után, de még a vetés, a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt, a tavaszi szántáskor a határt ellepték a csutkaverők. Erre az alkalomra sok család még az iskolából is elkérte gyerekeit. Az eke által kiforgatott kukoricatöveket, a csutkát szedték össze, amely kiváló tüzelő volt a kemencében fűtéshez. 4. Summásnak elsősorban fiatal lányok és legények jártak, meglepően nagy számban. Az első világháború körüli évekből emlékeznek 280 fős munkacsapatra is. S azokban az években gyakran négy csapat is útra kelt. Nem a kunszentmártoniak keresték a munkát, hanem az uradalmak alkalmazottai jöttek el Kunszentmártonba, s a summásgazdák vagy a bandagazdák révén szerződtették le a munkásokat aratásig. Aratásra ugyanis a legtöbb summás hazajött. Leggyakrabban Komárom, Fejér és Békés megyei nagybirtokokra jártak. Legfontosabb munkájuk a répaegyelés volt. Aratás után ismét visszamentek az uradalmakba répát és paprikát szedni, késő ősszel pedig kukoricát törni. A kubikosokkal ellentétben a summások nem készpénzt, hanem kommenciót kaptak. 5. Az aratás és a cséplés minden embert megmozgatott a két világháború közötti években. Ezt tekintették a legfontosabb munkának is, hiszen az egész évi kenyerüket itt keresték meg az emberek. Ezért is kellett még a summásmunkából is hazajönni a családtagoknak, mert keresetükre a családnak szüksége volt. A kaszabíró férfiak bandába szerveződtek. S velük együtt dolgoztak marokverőként a lányok, asszonyok, akik ún. félrészesek voltak. Az átlagosan két-három hétig tartó aratásban egy arató öt mázsa búzát keresett, amiből azonban két mázsa a marokverőé volt. Ha a párban azonban férj és feleség, vagy apa és lánya dolgoztak együtt, akkor a családban maradt az egész kereset. Az évi kenyérszükséglet így biztosítva volt. Az aratás végeztével, amikor felszabadult a határ, megjelentek a kalászszedők, akik az elhullatott kalászokat szedték össze. Otthon kipergették a szemeket. A háztartásban, különösen néhány idősebb asszonynak számított az a pár kiló is, amit így nyertek. A cséplésben kevesebb embert alkalmaztak már, mint az aratásban. A cséplőbandák ugyanis gazdaságról gazdaságra mentek, s több gazda termését is elcsépelték. 358