Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Selmeczi Kovács Attila: A nyersanyag és az eszközhasználat kapcsolata a kézimalmoknál

nyabb módszerének és eszközhasználatának lehetünk tanúi, mint amit a régészeti rekonstrukciók sugallnak. A miniatúra a 14. században élt Szergej Radonezskijt ábrázolja a szent kenyér készítése közben. A képen látható kézimalom asztalszerű állványzattal rendelkezik, ami alatt jól kivehető a kövek távolságának szabályozására szolgáló tengely, vagyis az eszközforma megegyezik a 18. századtól széltére fennmaradt tőkés kézimalommal. Az ábrázolás különlegessége, hogy a hosszú hatókar peremrögzítéssel kapcsolódik a felső kőhöz

2

4 (1. kép). Az eszközábrázolás teljes mértékben megfelel a korabeli régészeti leleteknek, melyek kivétel nélkül sima felületű felső köveket mutatnak. A forgatórúdnak a felső kő felületébe való rögzítése (a számára vágott sekély mélyedébe való illesztése) egyértelműen újabb megoldás, melynek közép-európai alkalmazását és elterjedését csak a 15-16. századtól dokumentálják régészeti leletek,

2

5 annak ellenére, hogy az 1353-ból származó osztrówi Hedvig-kódex egyik miniatúrája már egyértelműen ezt a tőkés eszközformát mutatja (2. kép).

2

6 A hajtókarnak ez az alsó rögzítésmódja lényeges egyszerűsítést jelent, ami nemcsak annak stabilitásával függ össze, hanem az eszköz működtetésének hatékonyságával is. Ugyanis a peremhajtású felső kő esetében nagyobb forgatósebesség érhető el ugyanakkora erőkifejtéssel, mint a felületi rögzítésűnél.

2

7 Ezzel a változtatással kapcsolatban felmerül annak a lehetősége, sőt valószínűsége, hogy ezeket a kézimalmokat már inkább darakészítésre használták a rozs, ár^a, zab, de a bab, borsó esetében is, hasonlóan a későbbi nagymalmok példájához." A középkorban még egy fontos nyersanyaggal kell számolni, ami szintén őrlésigénnyel rendelkezett: a .sóval. Amint a recens és újkori történeti adatok sokasága tanúsítja, az eszköz fennmaradásához a kősó házi őrlésének gyakorlata az egész Kárpát-medencére egységesen kiterjedt, jelentékeny szerepet betöltve az eszköz tárgyi megőrződésében. A hordozható peremes kézimalom alapvetően ezt a feladatot látta el a 18. századig visszakövetkeztethetően a Dunántúlon és az Alföldön. A kása- és pépesételt fogyasztó peremvidékeken pedig a gabonaneműek darálására szolgáló tőkés kézimalmot vették igénybe erre a célra. Mindez arról bizonykodik, hogy a középkori lisztkészítö kézimalom, ha eredetileg nem is, de később mindkét alapfeladat: az őrlés és a darálás ellátását szolgálta, idővel mindinkább az utóbbi javára eltolódó arányban. Ezen szerepcserével párhuzamosan ment végbe a magasabb technikai színvonalú és termelékenyebb eszköz kiszorulása a háztartásokból, ill. leegyszerűsített változatának esetleges újbóli térhódítása, ami a kukorica élelmiszerként és takarmányként való 18-19. századi elterjedése számottevően hozzájárult. Noha a forgóköves kézimalom feltalálását a lisztkészítés igénye teremtette meg, használatának másfél évezredes ideje alatt a liszt és a dara előállítására egyaránt szoi2

4 Közli Kupric, Ja. N. 1951.22. 2

5 Vö. Hensel, W. 1952. 77; Beranová, M. 1975. 60. 2

6 Stronczynski K. 1880.40. 2

7 Pl. a recens nyugati finn kézimalmokkal szemben, melyeknek a hajtókarja a kőfelületbe illeszekdik, a peremhajtású keleti finn típust lényegesen könnyebben lehetett forgatni, ezért ezt magasabb technikai színvonalúnak, fejletebb eszközkonstrukciónak tartja Vuorela, T. 1976. 62-63. 2

8 Az 1684. évi zborói összeírásban egyenesen e célnak megfelelő „dara-őrlő maimocska" szerepel (Lambrecht K. 1915. 17.). 337