Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Paládi-Kovács Attila: Céhhagyományok Magyarországon. Régi vándorlegény-útvonalak a 18-19. században

számaikat. Volt egy vállon átvetett, kantáron függő vándortáskájuk is, amiben a nélkülözhetetlen okmányok, a vándorkönyv mellett az imakönyvet tartották. A vándorlegények a 16. század óta többségükben író-olvasó emberek voltak. Tanulságos, hogy az 1850-es években a felejzni (német felleisen), vándortáska) legtöbb esetben tartalmazta a mesterség fontosabb szerszámait is. Az asztalos legény gyalukést, szögmértéket, a szíjgyártó árat, bőrcsípő fogót, kerekítőt, a kádár fakalapácsot hordozott magával (Nagy, D. 1985, 371-379). 1848-ban a budapesti legénymozgalom, szervezett lázadás egyik fő követelése az volt, hogy a vándorlást megnehezítő kéziszerszámokat a jövőben a mesterek bocsássák a legények rendelkezésére. A céhek ezt megtagadták, mivel a szerszámok gyakran költségesek voltak, s egyfajta biztosítékul szolgáltak. Gyakran megtörtént, hogy a fizetésképtelen legénytől elkobozták okmányait, szerszámait, sőt ruhaneműit is (Eperjessy 1967, 101). A vándorlegény szállása, társasága A céhek legényei külön társaságokat (német Bruderschaft) tartottak fenn, s a mesterek közül évente atyamestert (német Herbergs Vater) választottak. A legénytársaság ládáját, s az abban őrzött értékeket (a társaság alapszabályát és egyéb iratait, könyveit, pénzét stb.) az atyamester saját házában őrizte, s ott szoktak gyűlést tartani a céhlegények. Nagyobb céhek a vándorlegények számára külön szálláshelyet (német Herberg) tartottak fenn. 1872 után a céheket felváltó ipartársulatok közösen tartottak fenn legényszállásokat a munkát kereső vándorok számára (Richter 1930, 38, Balogh 1973, 183). Ezek a szálláshelyek még a 20. század első felében is számos városban működtek (pl. Debrecen, Szekszárd, Szeged). Magyarországon a vándorlegények Herberg-)e\ a 18. század óta adatolhatok bővebben, noha csak 17 szálláskönyv (Herbergsbüchern) maradt fenn a mai országterületen a múzeumok, levéltárak gyűjteményeiben. Ezekből némi képet kapunk a 1819. században Magyarországra irányuló legényvándorlásról is. Azonban a legényszállás intézménye már a középkor végén kialakult. Tullnban (Ausztria) például a varga céh legénytársaságának könyve a 15-16. század fordulójáról 1300 bejegyzést tartalmaz, s 1000 helységnév határozható meg biztonsággal. A lokalitások nevéből következően a vándorlegények fele Alsó-Ausztriából, 11 %-a Sziléziából, 12 % Bajorországból, 8 % Csehországból érkezett a városba. Nyugat-Magyarország városaiból szintén több tucat legény megfordult Tullnban munkát keresve (Jaritz 1979, 52-59, Domonkos 2002, 75). Egészen bizonyos, hogy a legényszállás intézményének terjedését Magyarországon az ausztriai, sziléziai stb. minták nagyban elősegítették. Magyar vándorlegények külföldön A 16-17. században Magyarország és Erdély városaiból továbbra is nyugat felé vándoroltak a céhlegények Az ötvösök és a könyvkötők Erdélyből, sőt a török uralom alatt álló Magyar Alföld városaiból is Németországba igyekeztek. A szabók, asztalosok főként Ausztriába, Bajorországba, a takácsok, lakatosok inkább Szászországba, Csehországba (Balogh 1973, 89, Kovách - Binder 1981, 20). Linzben 1608-1700 között 387 vándorlegény fordult meg. közülük 20 fő Magyarországról. Ugyanott 327