Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Ozsváth Gábor: Hagyományos malmok Erdélyben

A 19-20. század fordulója, a vasútépítés időszaka a polgárosodás jeleit hozta a kutatott tájegységre, teret nyert a külső és részben a belső nagytőke, valamint többnyire a fafeldolgozás eszközeiben az ipari termelés szintjére emelte a korábbi telepeket. A gabonaőrlő malmok esetében a technológiai fejlődést jobbára a gabona tisztításában, rostálásában és a lisztfajták különválasztásában keresték, így triőrök, gabonarosták, illetve hasábsziták alkalmazása hozott előrelépést. Igazoltnak látszik azon feltevésünk, hogy a háromszéki malmokban a gyáripari termékek későn, csupán a Brassóban 1880-ban a Schiel Testvérek által alapított malomgépgyár révén terjedtek el; elsősorban az ezen üzemben készült, köves örlőszékek alkalmazása terjedt el a 20. század elején. A liszt-előállítás technológiájában forradalmi változást hozó hengerszék megjelenése vidékünkön a 20. század első felében érhető tetten, általában a nagy hozamú folyók alsóbb szakaszain épült malmokban. Vele párhuzamosan kezdték alkalmazni a vízerő felvételére a turbinákat. Összességében azonban elmondhatjuk, hogy az eszerinti korszerűsítés Háromszék vízimalmainak mindössze kis hányadát érintette. A malmok energia-ellátásában az általunk kutatott területen a gőzgép feltalálása nem hozott valós változásokat, hisz a motorikus meghajtást csupán a két világháború közötti időszakban, mint kiegészítő erőforrást kezdték alkalmazni a vízkerék vagy a turbina mellett, és túlsúlyba majd az 1960-as évek után, a kis malmok leállítása és az 1970-es évek árvizeit követő mederrendezéseket követően jutottak. Jelen korunkban elmondható, hogy a hagyományos őrlési technológia több ágon vizsgálható: így a köves őrlőszékkel ellátott és máig vízerővel hajtott, archaikus malmok a kis völgyekben maradtak fenn (például Csemátonban). Azokon a helyeken, ahol az idők során a patakokat elterelték, külső erőforrással tovább használják a belső berendezésükben hagyományos, köves malmokat (például Imecsfalva, Gelence, Csernáton). Több olyan esetről is beszámolhatunk, amikor a víz ereje által forgatott vízkereket egyéb berendezések működtetésére hasznosítják (így áramfejlesztő, cirkula, köszörű, pálinkafőző stb.), vagy éppen a hétvégi üdülést, a szabadidőt szolgálják halastavat, fürdőmedencét táplálva (Magyarhermány, Lemhény). A vízerőt használják fejlesztett malmi felszerelésekkel (koptató, hengerszék, hasábszita. transzmissziós átvitel) ellátott malmok esetében (például Kisbacon, Magyarhermány). Ugyanakkor több évszázados malomhelyeket megtartva épültek modem, a mai technológiák teljes skálájával rendelkező malmok (Torján, Gidófalván, Baróton, Szentiván-Laborfalván stb.). Kutatásaink egyértelművé tették számunkra, hogy a magyar néprajz lehetőségei az erdélyi, hagyományos energiahasznosítás területén még mindig nyitottak. Ez egyben az egyik legérzékenyebb és legrohamosabban pusztuló ágazata kulturális örökségünknek, mert kutathatóságának tárgyi és személyi feltételei hatványozottan fogyatkoznak. Ha még idejében nem figyelünk rájuk, rövid időn belül úgy tűnnek el, hogy feldolgozásukkal örökre adósok maradunk. 321