Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Bárth János: Irtás és település. Gyimesi erdőirtó egyezségek és a Tatros-völgyi településterület növekedése

következetlenül használt nagy kezdőbetűit lehetőség szerint ritkítottam. A rövidí­téseket feloldottam. A múlt idejű igealakok, valamint a hely- és időhatározós viszony­szók, pl. alatt, előtt, fölött, mellett stb. végére következetesen két „t"-t írtam. A ma­gánhangzók következetlenül elhagyott ékezeteit kiírtam, különösen azokon a helye­ken, ahol ezt a szöveg megértése kívánta. (Pl. a tagosítás szó ékezet nélkül tévesen tagosításnak olvasható, ami a 19. század eleji Gyimes esetében fölöttébb helytelen következtetésekre nyújtana lehetőséget.) A központozás pontjainak és vesszőinek alkalmazását a 20. század végi gyakorlathoz közelítettem. A bizonytalan olvasatok után zárójelbe tett kérdőjelet (?), a kihagyott vagy olvashatatlan részek jelzésére záró­jelbe tett három pontot (...) használtam. Saját megfogalmazásomat szögletes zárójellel közrefogva [ ] illesztettem a szövegbe. FÜGGELÉK 1. „Anno 1808 die 23-a 9-bris. Mü alol írtak adgyuk ezen contraktusunkat, hogy Gyimes Lokán Tar havas pataka mellett lakó Ruszuj János Delnei Botskor János úr zsellére vásárlá meg ott a háza háta mellett egy küs kövecses és egeres particulát 3 esztendőre, melynek vicinussa a mart felől le szolgáló út, keletről a maga kijáró vetegetőjénél bé az ház szegéig és ottan egy holt árokon le és azon árok a Tatros vizibe, a Tatroson fel a Tar havas vizibe. a vízen fel a míg a Könk állós határa tartya, mely 3 esztendők kezdődvén 1809-be 10 és 11, melyért jus paratis le is fizete 6 ma­gyar forintokat. Falus bíró Betze János, provintialis biró Mihály György, Kuna János, Fodor Jóseff, Deák István esküttek, Betze Ferentz, Sántos Jóseff, Ádám András nótárius." (CSDK. 164395. Szépvízi jkv. 181. p.) 2. „Anno 1809 die 8-vajanuarii Mü Nemes Szépvíz falva Comunitásunk adgyuk ezen Contractusunkat Gyimes lunkán Kovás Patakába[n] tartózkodó Bartos Györgynek arról, hogy lévén a Nemes Szépvíz falva Communitásunknak három tízesre járandó, vagy is tízesekre járandó Bot havasa al vége, melynek meg határozása délről a Bot havas pataka, keletről a Sükösd (...), onnan a pusztán belől a fenyves között, nap nyugat felé a leg alsó pusz­tának a véginél ki a tetőre, a tetőn bé az lókba a bé járó útig, azontúl a Boldó Andrá­séhoz tartozandó, ott az úttól le ismég a Vízig, az Tatrosig, azon lokba[n] lévő küs pusztás hely a fennebb vicinált fenyvessel által adatik 9 esztendőkig Bartos György­nek oda építés végett, annuális taxára, melynek esztendőként lévő taxája lészen 16 magyar forint, és tartozik annak a tízesnek bé fizetni, amelyiké Bot havasa lészen, minden Szent György napra, (...) [oly conditióval, hogy] a fenn vicinált fenyvest irtsa, pusztítsa, és ha három esztendőre irtása, pusztítása meg nem láttatik, a három esztendőn túl absolváltatik a helytől, annális inkább ha 5., 6., 7. esztendőkre az egész 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom