Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

„VÍZENJÁRÓK" - Szűcs Judit: Átkelés a Tiszán Csongrád és a Nagyrét között

dereglyével közlekedtek. Egy-egy utast a révészek a legkisebb vízi szállítóeszközön, a ladikon vitték át." A kompra nagyobb teherrel hatot, kisebb teherrel kilenc lovas kocsit helyeztek el. Jártak át gyalogosan ládás talicskával és kézben vitt teherrel, az 1930-as évektől kerékpárral is. Az 1930-as, 1940-es években már minden tanyában volt kerékpár. A téli időjárás, fagy, majd jégzajlás, hirtelen megváltoztatta az átkelés lehetőségeit. Napokig is várni kellett a biztonságos közlekedés feltételeinek kialakulására. A téli jégzajlás idején veszélyes közlekedésről egy 20. század eleji újságcikkből idézünk. A Tiszavidék című helyi újság 1910. március 2-i cikke szerint a tiszai kompot átkelés közben a szigetről megindult jég meglökte. A komp a vezetőkötélből kiszabadult. A parton állók nagy nehezen, két csendőr irányításával mentették meg az elszabadult kompon rekedt utasokat.

1

2 A két világháború között Boszor József volt a révész. Jégzajláskor szigorúan irányította az átkelést. „Két jég között átcsúsztak, de mindenki fogta a drótkötelet." Jégzajláskor a vízre rakott fenyőderekakkal védték a kompot a hirtelen meginduló jégtábláktól. Ilyen esetek miatt szorgalmazhatták a hidak felállítását, építését. A lovas dereglyét a gáttól gátig terjedő vízmagasságnál használták. Évtizedekkel ezelőtt ez az időszak a májusi zöldár volt. A 'lovas' jelző a szállított lovas kocsit jelentette. Ez a dereglye körülbelül 15 méter hosszú, 4-5 méter széles volt. Ebben a járműben négyen eveztek. Hátul foglalt helyet a kormányos. Az utasok gyakran átvették az evezőt, segítettek a révészeknek. Előfordult, hogy a révész a csáklyát beakasztotta a kompkötélbe, így húzatta át a dereglyét a másik partra. Egyik változat szerint 50 személy vagy 1 kocsi és 1 ló fért a dereglyébe, másik változatban két lovas kocsit és két lovat vagy 40-50 személyt helyeztek el. A „bepakolás" rendje a következő volt: először a kocsit, lovat, utána a kerékpárost, majd a gyalogost vették fel. A másik oldalon a „kipakolás" fordítva történt. A kompot kézi erővel az 1980-as évek elejéig húzták. A dereglye motorral működtetését az 1960-as évektől számíthatjuk. A téli közlekedés módja a hőmérséklettől, a jég vastagságától függött. A vékonyabb jeget átvágták. Ladikról mindkét oldalról megkezdték fejszével, majd keresztfűrésszel folytatták a jég kivágását. így készítettek vízi utat a dereglyének, ladiknak. Ha vastagabb, összefüggő jég képződött, akkor úgy mondták, „hizlalták a jeget". Ahol át akartak kelni, parttól partig szalmát szórtak. Egymáshoz közel több léket is vágtak, ezekből vödörrel locsolták a szalmát. Ezt aznap többször, majd naponta megismételték, hogy hosszabb ideig tartó fagy alkalmával a jég elbírja a lovas kocsit, ökrös szekeret is. A szalmától nem csúszott a jeges út, a locsolás vastagította a járófelületet. Ez a téli közlekedési mód és útkészítés a Tiszán és mellékfolyóin általános lehetett.'

3 A mámai komp használata, forgalma összefüggött a hajóhídi átkelőhelyével. Tari László a mámai komp működését írásos források alapján 1859-ből adatolja; Deák József földrajzi név gyűjtése szerint 1966-ig.'

4 Pintér János szóbeli közlése szerint 1970-ig járt. Gát László, tanár a diákjaival 1974-ben vagy 1975-ben dereglyével még átment rajta. Ezek az adatok a mozgó átkelőhely fokozatos megszűnését jelzik. Az " Szabó L. 2000. 203-214. Részletesen leírja a kompot, dereglyét, a révészek ladikját és azok használatát. 1

2 Forgó T.-Forgó I. 1980. 21-22. 1

3 Ecsedi I. 1934. 151; BálintS. 1977. 22; Bárkányi I. 1996. 479; Szabó L. 2000.211-212. 1

4 Tari L. pótlás 36, Deák J. 1978. 319. (100). 141