Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)

III. A DUNA-TISZA KÖZI PUSZTÁK TELEPÜLÉSNÉPRAJZA ÉS NÉPESEDÉSTÖRTÉNETE A19. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL AZ 1930-AS ÉVEK VÉGÉIG - A) Földesúri, uradalmi birtokok pusztái - 1. Tázlár

A szomszéd puszták és települések: Bócsa, Szánk, Vadkert, Halas és Tázlár népessége közötti „kavargó" népmozgásnál fontosabb kiemelnünk a Tisza melléki települések kibocsájtó szerepét Tázlár benépesítésében. Csongrád (21 fő), Pálmonostora (17), Hódmezővásárhely (6), Magyarkanizsa (5), Mindszent (4), Sándorfalva (5), Szentes (3), Csanytelek (3) római katolikus és Vásárhely, Szentes református telepesei 14-15 %-át jelentették a 20. század első felében Tázláron elhaltaknak. 9. ábra. A Lázár család: középen ül Lázár István, jobbján felesége, Papp Anna. Archívfotó 1910 tájáról. Gulyás István tulajdona. Bálint Sándor az egyházi anyakönyvek tanulmányozása és több család viszszaemlékezése alapján arra a következtetésre jutott: „Tázlárt, mostani lakosságának mintegy 80 % arányban, alsótanyai népünknek 1880 és 1900 táján kivándorló két raja vette birtokba."

6

7 Hozzátette, hogy szegedi gyökérzetű családokat adott még Dóc, Csanytelek, Mindszent, Földeák, Sándorfalva, Kistelek, Tömörkény, Szánk, Jászszendászló, Oszentiván. A házasulok és az elhunytak anyakönyveinek tételes cédulázása és összevetése nyomán megállapítható, hogy a szegedi telepesek szerepe valóban meghatározó, de nem ilyen mértékben. Tázlár-Prónayfalva 20. század első felében élt egész népességének 25-30 %-a a szegedi földről származott, és ha a máshonnan odatelepülő szegedi gyökérzetűeket is figyelembe vesszük — miként azt Bálint Sándor okkal megtette —, a római katolikus „szögedi nemzet"-ből származók aránya elérhette — vagy kissé megha6

7 BÁLINT Sándor 1976. 235. 47