Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
VI. A MIGRÁCIÓ HATÁSA AZ ANYAGI MŰVELTSÉGRE - 3. A műveltség néhány sajátossága
A Kiskunságban és a szomszédos falvakban ugyanis a birkapaprikás volt a lakodalmi vacsora fő étele, a tyúkleves után. A mélykútiak eltérő szokására bizonyára ezért emlékeznek két emberöltő múltán is. A birkahús egyébként a tájon a legkedveltebb ételek egyike. „El se tudok képzelni ünnepi ebédet birkahús nélkül" — hallottam egy Csöngőiéről (Szeged-Felsőtanya) Bugacra települt családban. A jó húsjőzp embör megbecsült tagja volt a közösségnek, híre volt, lakodalmakba hívták paprikáshúst főzni. 65 3 A 20. század elején a szülők gyakran beleszóltak gyermekeik párválasztásába. Többen úgy vélekednek, hogy a más vallású fiatalt inkább elfogadták a szülők, mint a módos gazdák a kisparaszt vagy szegény családból származót. Tudunk római katolikus férfi és evangélikus lány bócsai házasságkötéséről 1881ből, 65 4 de az 1910-es évekig ritka a különböző vallásúak összeházasodása. Egy vadkerti sváb családról mondták Bócsán a következő történetet: „Nem nézték a katolikust semminek se. Csak az ő vallásuk! A legfiatalabb lány katolikus legényhő akart menni, és nem engedték. Mind evangélikusok voltak, a vejeik is. A lány azt mondta: nem szereti, nem mén hozgá. Az anyja azt mondta rá: Én se szerettem az öreg ...t, mégis együtt voltunk. Oszt' hozzáverte." Egy bócsai visszaemlékező mondta: ,Az én nagyszjileim evangélikusok voltak. Anyám katolikus lett, és akkor az ő vallására keresztelték a gyereksereget (...) Szerintem nincs különbség az emberek (.vallása j szerint. Voltak vegyesházasságok is jól megfértek egymással." Úgy tűnik, az első világháború után enyhültek a más vallásúak iránti fenntartások, de ennek földerítése még további kutatásokat kíván. Ehhez jó anyagot nyújtanak az egyházi anyakönyvek. Tudunk példákat Kaskantyúról, hogy az evangélikus illetve katolikus házasfelek megegyeztek: gyermekeiket az asszony vallására keresztelik, más esetben a fiút az apa, a lányt az anya vallása szerint nevelik. A pusztákon lakók fölös termékeiket piacokon, vásárokon értékesítették. A vizsgált terület északi részének Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Soltvadkert, kis részben Kecskemét, Izsák, a délre fekvő pusztáknak Kiskunhalas, Kiskunmajsa, — Kömpöc, Csólyos pusztának és Felső-Pusztaszernek pedig részben Kistelek volt a piacközpontja. A hetipiacokra legtöbben baromfit, tojást, tejterméket, zöldségfélét vittek. Kisparasztok, gazdák kocsin, fogat nélküli törpebirtokosok gyalog, vállukon cipelt garabolyokban vitték portékájukat. Választási malacokat, süldőket, disznót kocsin, borjút, tehenet a saroglyához kötve vittek a hetipiacra és vásárba. A rázkódásra érzékeny tejet, gyümölcsöt csak a Kecskemét-Kiskun-majsa közötti kisvasút megépítése (1927) után szállíthattak nagyobb mennyiségben. Ez a vasútvonal északról délre Jakabszállás, Bugac, Szánk tanyás határát szelte át, és különösen a jakabszállási, bugaci családok kecskeméti piacozását könnyítette. 65 3 Vő.: TÁLASI István 1977. 229. 65 4 Soltvadkert, Róm. kat. plébánia, Eskettek anyakönyve 1881-ből: Katzenbach István 30 éves r. kat. vadkerti földész és Pfundt Éva 15 éves bócsai evangélikus lakos, valamint Nagy József 31 éves római katolikus és Lipták Mária 22 éves körösi lány házasságkötése 359
