Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
IV. A MIGRÁCIÓ FŐ IRÁNYAI ÉS ÖSSZETEVŐI - 2. Ökológiai körülmények és emberi tényezők
Az 1920-as évek népességmozgalmának négy községben: Bócsán, Prónayfalván, Pálmonostorán és Csengődön volt vándorlási többlete, a legjelentősebb: 231 főnyi Csengődön. Föltehető, hogy ez a táj falvai között második helyen álló belterjes szőlőkultúra munkaigényével és ezáltal nagyobb eltartó képességével magyarázható. 2. Ökológiai körülmények és emberi tényezők A fenti demográfiai és gazdasági-társadalmi összetevők mellett összegzésül a migráció és a megtelepedés ökológiai és emberi adottságait, körülményeit kell vizsgálóra vennünk. A migrációban résztvevők éledehetőségeit meghatározták az ökológiai, vagyis természetföldrajzi körülmények: a megvásárolt vagy bérbevett föld minősége, jellege, termőereje és természetesen a földterület nagysága. A felosztott puszták nagyrésze gyenge minőségű homoktalaj, de mivel a táj változatos térszintű és északnyugat-délkeled irányú vízfolyásokkal, kisebb tavakkal szabdalt, voltak jó füvű rétjei és növénytermesztésre alkalmas földjei is. Egy-egy kisebb pusztarészen sűrűn váltogatta egymást a füves legelő, a mély fekvésű rét, semlyék és a ritkás növényzetű, borovicska-bokros homokbucka. Művelésre alkalmas földeket az allodiumok és a redemptusok leszármazottai már a puszták teljes kiosztása előtt feltörtek, a nagyobb, összefüggő síványok pedig később is osztadanul maradtak, többségét erdővel telepítették be. A pusztákon megtelepedő parasztembernek tudnia kellett, melyik föld mire, milyen veteményre való. Aki nem tudta, mert bácskai vagy tiszántúli feketefóldtőX származott, az a saját kárán tanulta meg, jobbik esetben jószomszédtól, ismerősétől kapott tanácsot, vagy felhagyván a homok művelésével, tovább vándorolt. Minden parcellázás után volt több-kevesebb olyan telepes, aki — mint mondották - „elbukott", vagyis eladni kényszerült földjét. Az ilyen földek rendszerint hamar vevőre találtak. A homok megkötésének, a buckák elegyengetésének módjáról és eszközeiről más fejezetben lesz szó, itt azt kell aláhúznunk, hogy a friss gyeptörésbe először rendszerint kölest vetettek. Az újonnan feltört szűzföldek művelése a középkor óta általában kölessel kezdődött. 54 4 Első veteménynek májusban vetették, másodvetésül pedig aratás után, tarlószántásba. Az 1920-as években osztott járásókon a köles már többnyire másodvetés, a tavasszal feltört földbe legtöbben kukoricát vetettek. Egy adatközlőnk a kölesvetés elsődlegességét így magyarázta: 34 4 BELÉNYESY Márta: A parlagrendszer XV. századi kiterjedése Magyarországon. Ethn. 1964. 321-345., BALOGH István: A paraszti gazdálkodás és termelési technika. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914. I. Szerk. Szabó István. Bp. 1965. 349428., TÁLASI István 1977. 203., JUHÁSZ Antal: A szegedi közlegelók feltörése. MFMÉ 1980/81-1. Szeged, 1984. 139-140. 300
