Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
IV. A MIGRÁCIÓ FŐ IRÁNYAI ÉS ÖSSZETEVŐI - 1. Demográfiai összetevők, népesség-kibocsátó települések
redempciós jussára, a ladányiak közül mindössze 13 család vetette meg a lábát Pálos pusztai illetményföldjén. A tárgyalt időszakban tehát a jászságiak dél felé vándorlása kisebb mértékű mint az elődök vélték. Ám fontos számon tartanunk, hogy épp területünkön: Szendászlő és Pálos puszta benépesedése sodrában északról leköltözó jászsági és délről beáramló szegedi fóldi családok találkoztak és több sajátosságában azonos illetve hasonló karakterük, kultúrájuk kölcsönhatásba került egymással. Bárth János figyelt föl rá, hogy az észak-déli irányú 18. századi népmozgásoknak átbocsátó „stációi" voltak. 53 5 A történeti Magyarország északi tájairól: Árva, Trencsén vármegyéből induló telepesek első állomáshelye — fejtegeti — a magyar-szlovák nyelvhatár tájéka: Nyitra, Esztergom, Bars, Hont, Nógrád vármegye. A következő települési hullámban erről a területről a Pest-Vác-HatvanJászberény-Cegléd-Ocsa-Pest vonallal körülhatárolható térségbe érkeztek, és miután az 1720-as évekre ez a táj is túlnépesedett, lejártak a földesúrtól kapott kedvezmények stb., útra keltek Dél-Pest megye és Bácska még lakatlan földjeire. Az eddigi kutatások szerint gyakran ugyanazok a családok, vagy utódaik vándoroltak tovább. 53 6 Ugyanezt a tanulságot szűrhetjük le a 19. századi migráció elemzéséből, hiszen az 1719-1744 között telepített Dorozsma, Majsa, Félegyháza, Vadkert váltak, száz-százötven évvel később újabb népességmozgás kiinduló állomásaivá. Ismert, hogy az emlékezet nemzedékeken át őrizte - máig számontartja, jóllehet kevésbé elevenen — az elődök származását. A korábban lakóhelyét változtató család, kisebb közösség bizonnyal könnyebben vállalkozott áttelepülésre, mint a tartósan megült közösségek. Igazoljuk ezt itt két Szeged környéki település példájával: az Árpád-kor óta kontinuus népiségű Tápéról a közelmúlt évtizedekig nem vagy igen ritkán költöztek el paraszt családok, pedig sokan szűkében voltak a földnek. Az 1879-es tiszai árvíz miatt teljesen elpusztult, szintén kontinuus alapnépességű Algyő lakóinak az uradalom, kedvezményes feltételekkel, új helyet biztosított, de a falusi családok túlnyomó többsége nem volt hajlandó átköltözni az ármentes hátság biztonságot nyújtó portáira, inkább maradt régi, folyóparti telephelyén. Fölvetődik a kérdés: melyek voltak a tárgyalt migrációs folyamat fontosabb összetevői, meghatározói? Valamennyi népesség-kibocsátó település a 19. század második felére bizonyos mértékben túlnépesedett. Nézzük először Szeged népességét: az 1820-as évek végén lakossága meghaladta a 33 ezer főt, az 1850. évi országos összeírás idején 50244, az 1870. évi népszámláláskor több mint 70 ezer személyt vettek nyilvántartásba. 53 7 Négy évtized alatt a Város és határa népessége több mint 33 3 BÁRTH János 1993. 5» BÁRTH János 1984., BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1981. 33 7 NAGY Ludovicus 1828., PALUGYAY Imre 1853. 229. 295
