Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
II. A KUTATÓTERÜLET ÉS KÖRNYÉKE TELEPÜLÉSI VISZONYAI A PUSZTÁK FELOSZTÁSA ELŐTT
Föltűnő, hogy a legnagyobb szarvasmarha-állományt és legtöbb szállást a várostól távolabbi Móricgáttya pusztán vették számba. Az állattartó szállások körüli földeket szántották-vetették is, amiből arra következtetünk, hogy a szegedi és a szegedi polgárok által használt pusztákon aló. század második felében ugyanolyan állattenyésztő.-földművelő gazdaságok léteztek, mint a kecskemétiek és nagykőrösiek „mezei kert"-jei. Bócsa pusztán 1570-ben és 1578-ban Zádori Bertalan és Zádori Miklós halasi gazdáknak voltak szállásaiak, Tázlárt 1570-ben 2 kecskeméti, 1578-ban 3 halasi és 5 más lakóhelyű birtokos szintén állattartással és némi szántás-vetéssel hasznosította. Művelt földekre utal, hogy a tázlári pusztabérlők - mint más puszták bérlői — a legelőadón kívül tizedet is fizettek. 2 1 A tizenötéves háború idején a Kecskemét-Halas-Szeged közötti térségben további falvak pusztultak el, az idő alatt vált lakaüanná az Árpád-kori nemzetségi monostor mellett virágzó Szer mezőváros (oppidum), ahol az 1553. évi török defterdár még 92 házat talált 2 2 A 17. század közepén már Kecskemét volt a Duna-Tisza köze legnagyobb pusztabérlője, 1642-ben 33 pusztát használt, míg Szeged 21-et — azok közül is tízet a kecskemétieknek adott haszonbérbe. Szeged és polgárai tényleges használatában kutatott területünkről mindössze 4 puszta: Asszonyszállása (Mérges), Csólyos, Alsó- és Felső-Kömpöc maradt. A szegediekkel és kecskemétiekkel időnként összeütközésbe kerülő Halas mezóváros a század derekán 24 egykori kun puszta, illetve elnéptelenedett falu határát bérelte. Növelték pusztabérleteiket a felső-kiskunsági Kunszentmiklós és Szabadszállás állattartó gazdaközösségei is: előbbiek kezén a század közepe táján 16, utóbbiakén 8 környékbeli prédium volt. 2 3 A hódoltság idejéből föltárt török adóösszeírások és más források arról tanúskodnak, hogy a Duna-Tisza köze pusztáin nagy mértékű állattenyésztés, mindenekelőtt szarvarmarha-tenyésztés folyt és a pusztai szállásokon a teleltető, rideg állattartás mellett, több helyen kisebb mértékű földművelő gazdálkodás is kibontakozott. A felszabadító háború hadjáratai újabb sarcolásokat, „ínséget és sanyargatást" zúdítottak a táj népére. Az 1683-mal kezdődő éveket a Kiskunságban a „nagy futások" esztendeinek nevezték, mivel a megmaradt települések (Szabadszállás, Lacháza) lakói több alkalommal kényszerültek a Duna ártérbe menekülni, vagy távolabbi városba, pl. Kecskemétre „futni" a török, tatár katonaság elől. A hódoltság utolsó éveiben a kis települések népe „szétfutott", csak a hász városok — a „három város", Halas és Szeged - lakói tudhatták magukat viszonylagos biztonságban. 2> SZAKÁLY Ferenc 2000. 319-320. 2 2 TROGMAYER Ottó - ZOMBORI István 1980. 68. 2 3 FENYVESI László 1987. 238., SZAKÁLY Ferenc 2000. 331. 22
