Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
III. A DUNA-TISZA KÖZI PUSZTÁK TELEPÜLÉSNÉPRAJZA ÉS NÉPESEDÉSTÖRTÉNETE A19. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL AZ 1930-AS ÉVEK VÉGÉIG - B) A jászkunsági mezővárosok és falvak közbirtokossági pusztái - 3. Szánk és Móricgát
Szánk Móricz-Gátja szántóföld 2178 kh 627 n.öl 912 kh 800 n.öl rét és kert 1073 II 31 " 455 " 800 " szőllő 26 II 1264 " legelő 6126 II 810 " 3269 " erdő 757 • I 800 " nádas 241 II 672 " termény erő 10403 kh 1004 n.öl 4637 kh termékeden 2346 II 596 " 1047 " összesen 12750 kh 5684 kh Szánkon a 2178 kat. hold szántóföld 204, Móricgát 912 kat. hold szántóföldje 122 birtokos kezén oszlott meg. A redemptus családoknak a megváltakozáshoz való hozzájárulás, az ún. redempciós kulcs arányában osztottak földet. 369 Ha a szántókhoz az egyéni tulajdonba juttatott réteket, kerteket és kevés telepített szőlőt hozzáadjuk, látható, hogy az 1850-es évek elejéig mind a két pusztának kb. egynegyede került magántulajdonba, vált művelt területté és a módos családok sem jutottak 20-30 holdnál nagyobb föld birtokába. Nem is épített minden birtokos tanyát: Szánkon — Kunszentmiklós kocsmáját és a csőszházakat levonva - 85, Móricgáton (hasonló számítással!) 30 tanyai ház épült. Az összehasonlításból kitetszik, hogy Szánkon a birtokosok nagyobb hányada (44 %-a) építkezett tanyaföldjén, mint Móricgáton, ahol mindössze egynegyede épített. A két puszta területének kb. fele, Móricgátnak nagyobb hányada még a közbirtokosság külterjes állattenyésztését szolgálta. 1857-ben Szánkon 530, Móricgáton 157 ember lakott. A gyorsabban növekvő népességű Szánk pusztán több volt a tanyáján kinnélő birtokos gazda (90 fő), mint az alkalmazott cseléd (37 fő) és napszámos (15 fő), míg Móricgáton 20 földműves gazdát, 27 napszámost, 7 cselédet és 5 pásztort írtak össze. 37 0 Ebben föltehetően közrejátszott az a körülmény, hogy a Móricgátat megváltó Lacháza nagyobb távolságra, kb. 80 km-re esett, mint Szánk anyatelepülése, ezért kevés lacházi gazda vállalkozott a pusztán történő tartós letelepedésre. A lacházi családból származó Deli Péter (sz. 1892) idézte föl az elődök tradícióját: „Vótak olyanok, akik nyárára legyüttek Eacházárul. Itt szántottak, vetettek, ősszel visszakőtöztek," 37 1 Az emlékezés a 19. század közepe tájára, második felére vonatkozik, és valószínűleg így történt más gazdacsaládokban is. A pusztai tanyákon élők száma és társadalmi összetétele attól is függött, mikor végezték összeírásukat, pl. JANÓ Ákos 1982.13-14. 37 0 BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1994. 196-234. 37 1 A családi hagyományt gyűjtötte és idézi EGETÓ Melinda 1978. 161. 198
