Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)

HELYTÖRTÉNET - Nagy Á.: Kossuth-bankók égetése Szegeden (1849-1850)

54 Nagy Ádám rendeltek el.29 László György percsorai számadó juhászt Szöghi János és Vőneki János szegedi lakosok becsapták azzal, hogy Kossuth-bankóval fizettek neki. Az ügy kivizsgálása hónapokig tartott30; Az augusztus 21-i tanácsülésen két tanácsnok jelentette, hogy a helybeli lakosság által beszolgáltatott Kossuth féle bankjegyek mennyiségéről veze­tett kimutatások egyike, a Printz János számvevő által vezetett ív 57437 frt (forint) 35 xrokról (krajcárról) elveszett. A tanács a hanyag és gondatlan eljárást komolyan rosszaiba és a felelősség legszigorúbb terhe alatt továbbra is „fürkészni rendeli”.31 A királyi kerületi főbiztos szeptember 4-én ismét sürgeti a tanácsot, hogy az elveszett beszedési ív ügyében tegyenek valamit. A tanács ezért fölszólította azokat a lakosokat, akiknek augusztus 4-én Vékess Ferentz akkori írnok s ifj. Pintér János számvevő által vezetett ívre írták föl a beszolgáltatott pénzeiket, hogy szeptember 8-án és 9-én a meg­adott időben jelenjenek meg újbóli regisztrálásra. Egyébként pedig „az eltévelyedett ívnek további fürkészete komolyan meghagyatik.”32 Egy adat került elő a jelentkezőkről: Dösits János ingóságai eladásából származó 74 frt Kossuth-féle bankjegyeinek átadását igazoló nyugtatványát bemutatja, amelyet a letételek tárába rendelik letenni.33 Pintér János számvevő végül is október 5-én bemutatta a Kossuth bank­jegyek elveszett beszedési íve helyett készített pótívet, „az illető okiratot a netalán közbejövendő hivatalos használatra megtartani rendelték.”34 De szeptember 15. után is állandóan érkeztek kisebb-nagyobb összegek, amelyeket rendre küldtek tovább a katonai parancsnokságra. Szeptember 25-én Aigner József fúszerkereskedőtől összeg nélkül;35 28-án Tóth Péter Jánostól egy 10 frt-os bankjegy36; adószedéskor Kéri Imrétől 4 pfrt (pengő forint) értékű papírpénz37; Burgovits János ókanizsai cigánytól 40 pírt (pen­gő forint)38; Veszelovszky Annától 31 frt 39; László Györgytől 57 frt40; Regdon Istvántól Kübekházáról 400 pft41; augusztus 27-én Goldberger 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 CSMLTjkv. 1849.okt. 22. 1236. CSML Tjkv. 1849.szept. 19. 796., okt. 15. 1062., okt. 22. 1198. CSMLTjkv. 1849.aug 21. 112. CSML Tjkv. 1849.szept. 4. 266. CSMLTjkv. 1849.szept. 21.563. CSMLTjkv. 1849.okt.5. 841. CSMLTjkv. 1849.szept. 25.. 614. CSMLTjkv. 1849.szept. 28. 672. CSMLTjkv. 1849.okt.6. 847. CSMLTjkv. 1849.okt.8. 925. CSMLTjkv. 1849.okt. 15. 1061. CSMLTjkv. 1849.okt. 15. 1062. CSMLTjkv. 1849.okt. 29. 1403.

Next

/
Oldalképek
Tartalom