Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)

NÉPRAJZ - Szűcs J.: Ház-család-ipar együttese a 20. század végén Csongrádon

Ház-család-ipar együttese a 20. század végén 133 nikumot, majd reklám és propaganda szakon főiskolát végzett. A végzettsé­gének megfelelő munkakörét szerette, eredményesen látta el. Bel- majd külföldi kapcsolatok alakításában vett részt. 1975-ben egyik főnöke diktató­rikus vezetői stílusát megelégelve, fölmondott. Munkalehetőséget keresve és talán ösztönösen (avagy öntudatlanul) családi hagyományokat követve, akkori nevén Felszabadulás útja 60 szám alatti ÁFÉSZ zöldséges üzletet vette át. Egy évi sikeres működtetés után ipart váltott, és a Széchenyi út 6 szám alatt saját üzletet nyitott. Éjszaka Pestre járt piacra, napközben az üzletet vezette. 1958-ban született Anikó lánya napközben az árusításba besegített. (1975-ben már 17 éves volt.) Ekkor volt vásárlóerő, illetve fizetőképes kereslet a városban. A csongrádi lakosokat nagy számban a bútorgyár, a FŰTŐBER és a termelőszövetkeze­tek foglalkoztatták havi fizetéssel. A forgalom után elfogadható adót vetet­tek ki. így tudott Pusztainé 1977-79-ben házat venni a mai nevén Fő utca (régi nevén Felszabadulás útja) és a Vasút utca találkozásánál. A ház felújí­tását azonnal meg is kezdték. 1989-ben ide, az előbbinél forgalmasabb helyre került az üzlet. Ebben a házban lakik az anya, illetve nagymama. (Férje időközben meghalt.) A Fő úti ház nagy nappalija - az üzlettel köz­vetlen összeköttetésben - társalkodó és tanulósarokkal a család és alkalo­madtán a vendégek tartózkodási helye napközben. A fiatalok (férj, feleség és a gyerekek) reggelire érkeznek ide és este, vacsora után mennek haza saját lakásukba. Visszatérve a 1980-as évekre, ezt az időszakot Pusztainé úgy jellemezte, hogy az üzletben mindenki mindennel foglalkozott. Lánya, annak vőlegé­nye, majd férje faipari technikusok lettek. Kezdetben a bútorgyári munkájuk mellett segítettek a Széchenyi úti üzletben. Ez lett a második műszakjuk. Bizonyos szakosodás már ekkor kialakult. Az egyetlen férfi az árubeszer­zést, szállítást végezte. Majd lánya 1987-től átvette az üzlet vezetését. Az anya, nagymama a két kis unoka gondozását vállalta. Az első unoka, Orso­lya 1983-ban, István 1987-ben született. Pusztai Anikó Mucsi Istvánná a bolt vezetése közbeni993-1994-ben végzett 1 éves boltvezetői kereskedel­mi tanfolyamot. A Fő utcai üzlet, ahogy már említettem, 1989-ben nyílt meg (2. fotó). A nagymama nagyüzem szakemberéből lett egy családi üzlet megalapí­tója, tulajdonosa és működtetője. Az üzlet vezetését betegsége miatt átadta lányának, a munkába bevonták a vöt is. (Ő emellett főállásban gazdálkodó lett.) Az utóbbi években - az elárusító alkalmazott mellett - a családból három generáció négy tagja vesz részt a bolt működtetésében. A nevezette­ken kívül a középiskolás lányunoka is besegít tanítási napokon délutánon­ként és iskolai szünetben hosszabb időre a bolti árusításba. A család felnőtt tagjaihoz hasonlóan ügyes, figyelmes kiszolgáló. (A fiúunoka szintén kö­

Next

/
Oldalképek
Tartalom