Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
HELYTÖRTÉNET - Palágyi A.: Dr. Somorjai Ferenc
108 Palágyi András kutatói hajlamát, képességeit és rövid idő alatt - az akkori tudományos besorolásnak megfelelően - kísérleti adjunktussá, majd főadjunktussá nevezte ki. 1950-től az intézet következő jogelődje, a Szegedi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, majd 1955-től 1960-ig utolsó jogelőd, a Délalföldi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet igazgatója lett. Kezdetben a gabonafélék termesztési kutatásába kapcsolódott be. Elsősorban termesztőnek, agrotechnikusnak vallotta magát, jóllehet az intézet szinte valamennyi növényfajának nemesítésében is tevékeny részt vállalt. Döntő szerepe volt a rizs meghonosításában. Ő kezdte el, majd hosszú ideig koordinálta a hazai rizstermesztési kísérleteket. Obermayer Ernővel együttműködve beszerezte a hazai viszonyok közé legjobban beillő rizsfajtákat, és kidolgozta azok korszerű agrotechnikáját. A világ minden tájáról folyamatosan beszerzett 103 rizsfajtából (1933-tól kezdve) 1948-ra két fajtát honosítottak: a Turáni Alföldről származó Dunghan Shalit és Árpa Shalit (Szegedi szakállas). Ennek a sokoldalú és sikeres honosító munkának egyik igen aktív és hozzáértő irányítója lett. Ebben az időszakban - különösen a II. világháború után - a mezőgazda- sági kormányzat egyébként erőltette több trópusi, szubtrópusi növény hazai adaptációját, jóllehet reális esély nem volt, klimatikus okok miatt nem is lehetett, magyarországi honosításukra. így pl. próbálkozott ő is a gyapot, a sziszál agávé, a yucca, a cukornád, bizonyos bambuszfélék és az édescirok (Sumac) meghonosításában. Ezek közül csupán ez utóbbinak sikerült hazai termesztési feltételeit kidolgozni, bár a kísérletek azt is bizonyították, hogy nagyüzemi termesztése nálunk nem lenne rentábilis, magtermése pedig nem érik be biztonságosan. E sikertelennek látszó próbálkozásoknak ő is egyik leállítója volt, ami az akkori kormányzattal szemben nem kis bátorságnak számított. Több kísérletsorozatot végzett az Alföld, a Duna-Tisza közi homoki növénytermesztés eredményessége érdekében. Bevezette és népszerűsítette az Alföld e tájegységre alkalmas magas fehérjetartalmú szálas- és abraktakarmány növényeket: így a lucerna, a szöszösbükköny, a pannonbükköny, a somkóró, a keserű és édes csillagfürt, a tehénborsó, a lóbab és a homoki bab termesztését. Foglalkozott a homoki, alföldi gyepek feltörésével és újratelepítésével. Fűnemesítésének eredménye az 1958-ban állami elismerést nyert „Szegedi keskenylevelű réti perje” és „Szegedi tarackbúza” fajtája. Kidolgozta a feltört alföldi homoki és egyéb, nem szikes legelők újra- gyepesítésének és az alföldi meszes homokon a lucerna nedvességmegőrző telepítésének módszerét. Elsők között mutatott rá és több kísérlettel igazolta, hogy a kukorica is jó előveteménye lehet a búzának, természetesen megfelelő agrotechnika
