Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

magyar zászló színeit textil anyagból. Többen úgy, hogy egyik megvette a piros, a másik a zöld textíliát. 1941. nagyszombatján már minden kész volt a fogadtatáshoz, készen a sok jó étel, ital. Délután már nagyon sokan díszmagyarban, lányok fehér szoknyában, zsinóros-gyöngyös piros pruszlikban, pártában voltak. Az ünneplőbe öltözött magyar katonák megérkeztek. Óriási éljenzés fogadta őket. Virág, virág, mindenütt virág, elborították őket virággal, jutott bőven a földre is. Virágözön és zöld ágak. A templom előtt „vigyázz", elénekelték a Himnuszt, meleg üdvözlő szavak, és „oszolj". A tömeg megrohanta a katonákat, mindegyiknek jutott a meghívásból, ölelésből, csókból. A kisgyerekek felkapaszkodtak a katonák karjába, nyakába, ők is részesülni akartak az ölelésből, csókból, és virág, még mindig virág és zöld ágak. Olyan volt a bevonulás, mint a bibliában történt. Ki sírt, ki nevetett örömében. Este bál, a bunyevácok féltek, de mivel azt hirdették ki, hogy a fiatalság úgy szórakozzon, mint máskor, elmentek a bunyevác kultúregyesületbe táncolni a magyar katonákkal. A szerb katonákkal alig mertek elmenni táncolni, mert a lányokkal kíméletlenül viselkedtek. A magyar katonák kulturáltan viselkedtek, kérték a lányokat táncra, utána megköszönték, a kor szokása szerint tiszteletadás okáért, a kor szokása az volt, hogy némely esetben kezet is csókoltak a nőknek. A bunyevácok a csárdást jól táncolták. A bunyevác kóló körtánc, mindenki ott áll be, ahol tetszik. A magyar katonák is mihamarabb beálltak a sorba, és már járták is a kólót. Bunyevácok beszélték ezt, tetszett, hogy a magyar katonák mind úri módon viselkedtek, az európai kultúrához valónak tartották magukat. Vangel Gábor unokatestvérem 1944. őszén lengyelországi fronton katonáskodott a Szálasi puccs idején. A tiszteket összehívták mitévők legyenek. Felsőbb utasítást, parancsot nem kaptak. Felsőbb utasítás hiányában azt határozták, cselekedjék mindenki a lelkiismerete szerint. Vangel Gábor főhadnagy eszerint beszélt a katonáihoz. Ő maga elindul haza, minél járatlanabb úton, a legrövidebb idő alatt ment ki merre látott. Heten tartottak össze, egy alkalommal tűzbe kerültek, mély szántás barázdájába ásták be magukat. A hátizsákjuk kimaradt és több találatot kapott. Télvíz idején ért haza, a bakancs lement a lábáról a hosszú gyaloglásban. Lábait zsákdarabokba takarta. Átfázott, egy év múlva tüdőbajban meghalt. Vangel Imre unokatestvérem róm.kat. pap volt és az aszódi fiúnevelő intézetben volt tanár (fiatal korú bűnözők helye volt ez). Itt kapott katonai behívót, a keleti fronton teljesített szolgálatot. Egy katona éjszakánként eltűnt. Társai észrevették, de nem szólt senki se. Már olyan sokra ment a dolog, hogy nem lehetett titokban tartani. Már a lisztek is tudták miben jár. Megismerkedett egy szovjet partizánlánnyal, akinek hadi anyagot lopkodott. 96