Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

szerre megindult az összes haranggal való rendes harangszó. így mondták, lefújták a légiriadót. Mindez olyan hangzúgás volt, hogy csak a halottak nem ébredtek fel. Az utcák elnéptelenedtek, minden utcán járó köteles volt a legközelebbi házba bemenni, ahol kötelesek voltak bárki idegent befogadni. Az utcán karszalagos rendfenntartók cirkáltak, azoknak mindenki engedelmességgel tartozott. Este elsötétítés volt kötelező. Az ablakon semmi fénynek kiszűrődni nem volt szabad. Ezt is ellenőrizték a karszalagosok. Gyanús embereket a csendörségen előállították. Városokban, főképp Budapesten a légiriadó nehezebb volt. Ilyen légiriadót én nem éltem át. A városok nagy bombázásokat kaptak. Apu többször könyörögve kért, ne menjek el a gyerekek mellől. Az Isten áldjon meg, így kérlelt. Sajnos, elintéznivaló csak akadt. Ötször kapott katonai behívót, lehet gondolni mennyit aggódott. Előfordult, hogy kisebb helyekre is dobtak bombát. Bajmok is kapott kettőt a falun kívül. Előfordult az is, hogy tanyákra is dobtak bombát, az elsötétítés ott is kötelező volt. Amikor október elején a magyar hatóságok elmenekültek, 8-10 napig nem volt semilyen közigazgatás. Az emberek alig mertek kimozdulni otthonaikból. Járművet alig lehetett látni. A karszalagosok helyett cserkészek voltak a rendfenntartók. Semmi hibáról nem hallottunk, az üzletek bezártak, vonatközlekedés nem volt. Rossz hatást keltett a nagy csend. Időnként magyar vagy német katonák vonultak. Éjszaka többször időztek katonák a tantermekben. Mi a szolgálati lakásban laktunk, láttuk a vonuló vagy éjszakázó katonákat. Egyszer a férjemnek feltűnt, hogy a két gyerek eltünedezik. Nyomukba eredt, s a tantermekben találta meg őket. Szalma közt kézigránátot talált, nagyon rossz volt rágondolni, mi történhetett volna. Férjem a cserkészeket hívta, azok elvitték. Még a magyar hatóságok idején meglátogatott kedves bunyevác ismerősünk. Megkért, juttassak el élelmiszer csomagot, a tantermekben fogva tartottak partizángyanus fiatalokat. Vállaltam ezt a feladatot 10 napig, mert ennivalóhoz nem tudom, hogy jutottak. Az emeleti ablakon át dobtam be a csomagot, gondoltam éhes emberek, nem kerestem kié a csomag. A faluban egyre többször emlegették a helybeli partizánokat. Hittük is, nem is. Egy vasárnap ebéd után lövéseket hallottam. Az ablakunkat verte egy koldús asszony, akinek vasárnaponként ebédet adtunk. Erősen nagyot hallott, de be kellett csukni az ablakot. A lövések már egész közelről hallatszottak, kétfelől is. Beengedni nem tudtuk, mert a lakásunk bejárata a távoli udvarban volt. Láttuk a közeli téren magyar katonaság lőállásba helyezkedik. Többen közülük az utcán cirkáltak. Megmutatta a kézigránátot, el kellett menni az ablakból. A túlsó oldal, a helyi partizánok elhallgattak. Belül a 89